Vendégház Novajidrányban

Gyülekezetünk a kártalanítási eljárás folyamatában úgy döntött, hogy az egykori kántortanítói lakást - mely a parókia és az egykori felekezeti iskola tőszomszédságában található - természetben visszaigényli. Egy ideig üresen állt az épület, nem talált funkciót számára a gyülekezet. Állagmegóvási feladatok tervezése kapcsán lehetőség nyílt 1996-ban egy turisztikai európai uniós pályázat beadására, aminek segítségével elvégeztük az épület állagmegőrzési munkáját, korszerűsítését, alapterületi és tetőtéri bővítését, valamint az udvar rendezését. Ezek után kerestünk támogatási lehetőséget a berendezések beszerzésére is, de ez már nem volt ilyen egyszerű. Végül is hollandiai segítséggel, regionális eszközbeszerzési pályázattal és uniós források igénybevételével nemcsak az eszközöket sikerült beszerezni, hanem lehetségessé vált a megjelenésben egységes utcakép kialakítása is. Ettől kezdve már csak a vendégek megfelelő tájékoztatásától és különböző szakirányú hirdetési lehetőségek megragadásától függött - és függ mind a mai napig - az épület kihasználtsága. Évente közel 200-300 vendég fordul meg nálunk, ami önmagában nem sok - például a téli hónapokban lehetne javítani a kihasználtságon -, de ez is nagy segítség, ugyanakkor nagy lekötöttség is a gyülekezet egyszemélyes lelkészi hivatala számára.

Vendégházunk akár nyári, akár téli kiránduláshoz, akár család, akár osztály vagy ifjúsági kör számára, vagy akár erdei iskolai programokhoz nyújt szálláslehetőséget. Külön kiemelt figyelemmel ajánljuk az erdei iskola programjaihoz kapcsolódóan is, ami még egyelőre nem általános gyakorlat sem a szállásbiztosításban, sem pedig az iskolai programszervezésben, de a nyilvántartásban szerepel a mi szálláshelyünk is.

Tudnivalók a szálláshelyről:

Teljesen felújított épület, mely négy éve készült el. A földszinten 2 fűtött szoba van 4-4 férőhellyel, hozzájuk 2 önálló fürdőszoba tartozik (zuhanyzóval, kézmosóval és WC-vel) melyek közvetlenül a szobákból nyílnak. A földszinten található még a konyha, éléskamra és az étkező, valamint egy közösségi terem, ahol csoportos foglalkozásokat lehet tartani. Mozgáskorlátozottak akár önállóan is használhatják ezeket a helyiségeket.

A tetőtér külön bejáraton közelíthető meg, ahol újabb 2 (fiú-lány) vizesblokk található a folyosó két végén, benne külön WC, valamint 2-2 tálcás zuhanyozó és mosdókagylók. A tetőtéri szobákban 3 db 2 ágyas, 1 db 3 ágyas és 1 db 4 ágyas szoba van, utóbbiak kézmosókkal, valamint 1 db 8 férőhelyes szoba, társalgóval együtt. Ezen kívül van még egy nagy méretű üres szoba, igény szerint ott is el lehet szállásolni 8-10 személyt, egyelőre pótágyakon, matracokon (reményeink szerint hamarosan tudjuk bővíteni az ágyak számát). Ugyanebben a teremben lehet külön csoportos foglalkozást is tartani. Az ágyakon rugós matraccal rendelkező heverőket kell érteni, emeletes ágyunk nincs. A tetőtérben mindenütt padlószőnyeg van, igyekeztünk otthonossá tenni és kerülni a zsúfoltságot.

Az iskola területén az aszfaltpálya tanítási szünetben használható.

Az épülethez egy zárt belső udvar tarozik, ahol kinti foglalkozások, játékok, tábortűz tartható, s van lehetőség gépkocsi elhelyezésre is az udvaron. A pingpongasztalt fedett helyen állítottuk fel, hogy rossz idő esetén is biztosítsuk a szabadidős foglalkozás lehetőségét.

A szállás díja mellett egyszeri költségként az ágynemű-mosatási díj fizetendő, ami saját ágyneműhuzat használatával kiváltható. Jól felszerelt konyha használatára is van lehetőség, mosogatógéppel és teljes étkészlettel. Engedélyünk melegítőkonyhára szól, amibe egy reggeli, vacsora, szendvics, tea elkészítése fér bele.

A vendégház üzemeltetésére alapítványt hoztunk létre, így a szállásdíjról igény szerint számlát tudunk adni.

Az étkezés önellátóan is megoldható, döntés szerint előzetes egyeztetés után a helyi, szomszédos általános iskola konyháján megrendelhető a vendégebéd.

Programlehetőségekről röviden:

Vizsoly - református műemlék templom a XII. századból

Gönc - Huszita Ház, Biblia Múzeum, szabadtéri strand

Hernád folyó

Zempléni hegység nyugati része

Csereháti dombság, forrásokkal, erdei utakkal

Rakaca, Jósvafő, Aggtelek

Regéc és Boldogkő vára (Füzér, Sárospatak - autóbusszal)

Miskolc - vonattal

Rendelkezésünkre áll mintegy 30 db kerékpár, melyeket megegyezés szerint ki tudunk kölcsönözni, vagy a helyi busz bérlésében is tudunk segíteni. Szívesen fogadunk minden kedves érdeklődőt Novajidrányban, akár átutazóban is szenteljen egy fél órát a vendégház és környezete megtekintésére, kérjen írásos tájékoztatót levélben vagy e-mailen a Lelkészi Hivatal címén (3872 Novajidrány, Béke tér 2. novajid@freemail.hu).

Szanyi Bertalan

lelkipásztor, Novajidrány