Háromszáz presbiter úrvacsorázott Egerben

Hajdú László egyházmegyei főjegyző igeolvasását és imádságát követően a püspök igehirdetésében többek között szólt a presbiteri tisztségre való kiválasztás egyházunkban gyakorta fellelhető szép és jó hagyományáról, a gyülekezetek megbecsülését és szeretetét kifejező döntéséből fakadó felelősségteljes presbiteri szolgálatról. Kiemelte, hogy Jézus nem egy rövid időre hívja el tanítványait, így a presbiteri hivatás sem csupán az élet egy-egy szakaszára szól. Mint mondta: a világ figyel benneteket, számon kéri, hogy mit szóltok és mit tesztek. Napjainkban sokan kifinomult módszerekkel igyekeznek előbbre jutni az érvényesülés útjain. A presbiter azonban a krisztusi nyíltság és egyenesség embere, aki azért mer szembenézni megannyi ellenséggel, azért tudja és meri vállalni küldetését, mert maga a Jó Pásztor küldi el őt. Az ő felhatalmazottjaiként az ismert helyzet megfordítható: bátor juhokként kell megállni a gyáva farkasok között.

Az általános tisztújítás során most szolgálatba álló presbiterek Krisztussal és egymással való közösségének kifejezéseként együtt járultak az Úr asztalához részesedve a sákramentum áldásában, átérezve, hogy egyházunkban és gyülekezeteinkben a rájuk bízott feladatokat a krisztusi egység kötelékében lehet és kell végezni. Több mint háromszázan voltak, akik úrvacsoráztak, s magukba zárták e hatalmas közösség egységbe forrásának lélekemelő, sokáig emlékezetes élményét. Az úrvacsorás istentisztelet a Himnusz hangjai után a szolgálattevők áldásával ért véget.

Az istentiszteletet követő konferenciát Peterdi Béla, az Egervölgyi Egyházmegye gondnoka nyitotta meg. Első előadóként dr. Bölcskei Gusztáv püspök közvetlen hangon szólt a jelenlevőkhöz egyházunk életének és szolgálatának aktualitásairól. A 2006-os esztendő mozgalmas programjai közül kiemelte a magyar reformátusok világtalálkozójának eseményét, szólt az 56-os forradalom fél évszázados évfordulója kapcsán rendezendő egyházi alkalmakról. Iskoláink, kórházaink, szeretetintézményeink ügyét helyezte az egervölgyi presbiterek szívére, tudatva azt, hogy jelenleg milyen megszorítások nehezítik e fontos szolgálatokat végző intézményeink működését. A konferencia másik előadója, dr. Nagy Sándor főgondnok, a zsinat világi elnöke „A presbiter élete és szolgálata a Magyarországi Református Egyházban" témáról tartott nagy figyelemmel kísért előadást. Dr. Nagy Sándor a presbiteri tiszttel járó hitvalló, egymás terheit átvállaló, a szükséges áldozatok meghozatalától vissza nem riadó magatartást állította példaként a lelkipásztori munkát ezernyi módon segítő presbiterek elé.

A konferencián a Presbiteri Szövetség köszöntését Balla Tibor tiszteletbeli elnök tolmácsolta. Az egri gyülekezet, mint házigazda képviseletében Püski Imre, a gyülekezet gondnoka kért igei áldást a jelenlévőkre. Az istentiszteleten és a konferencián szép szolgálatot végzett a mezőkeresztesi férfiak kamarakórusa. Az egri templom bővítményeként a közelmúltban felépült Méliusz-teremben tartott szeretetvendégségen az egyházmegye látta el a terített asztal melegével a szokatlanul hideg idő miatt igencsak hideg templomban hosszú órákon át állhatatosan kitartó sokaságot.

(k. zs.)