Gárdonyi Zoltánnak a Zeneművészeti Főiskolán egész életét meghatározó élményben volt része, amikor Kodály Zoltán növendékeként szívta magába a magyar zene szeretetét, tiszteletét. Nem múlt el ez a nagyszerű érzés akkor sem, amikor Berlinben folytatta tanulmányait, ahol a zenetudomány doktorává avatták 1931-ben. Hazatérve egyházzenei munkásságát a Soproni Evangélikus Tanítóképző Intézetben és a Teológiai fakultáson kezdte. 1941-től 1967-ig a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola professzora, az egyházzenei tanszak utolsó vezetője, 1949-től pedig a Budapesti Református Teológiai Akadémia egyházi ének-zene tanára.
Meghívott szakértőként közreműködött az 1955-ös evangélikus énekeskönyv szerkesztésében, majd 1957-ben elvállalta az 1948-as Református Énekeskönyvhöz készítendő Református korálkönyv szerkesztését, melynek előszavát is ő írta. Ekkor dolgozta ki a közös evangélikus-református kántorképzés tervezetét. Ennek gyümölcseként 1958-tól Fóton indult el a kántorképzés, majd 1965-től Debrecenben kezdte meg működését az Országos Református Kántorképző Tanfolyam, melynek Gárdonyi Zoltán volt a fő szervezője, vezetője.
A Magyar Rádióban zenei ismeretterjesztő előadásokat tartott nagy sikerrel. Nemzetközileg is nagyra becsült Bach- és Liszt-kutatásai egyre ismertebbé tették.
Életműve felöleli a szimfonikus- és kamarazene, zongora- és orgonakompozíciók, az egyházi és világi szövegű vokális művek, továbbá a pedagógiai célzatú darabok legkülönfélébb műfajait. Orgonaművei és bibliai szövegű kórusművei a XX. századi európai egyházzenében egyedülálló értéket képviselnek. Örökségét fia, Gárdonyi Zsolt ápolja a legodaadóbban.
Mint minden kántorképzősnek, nekem is két fő kottával kellett megismerkednem: a Beharka Pál által szerkesztett Gyülekezeti harmóniumiskolával és a Református korálkönyvvel. Mindkét kottagyűjtemény gazdagon tartalmaz Gárdonyi-műveket, korálkönyvi letéteket, melyeket előszeretettel adtak fel tanulás céljából tanáraink.
Gárdonyi Zoltán stílusa magán viseli a barokk szerkesztési formát ugyanúgy, mint a kodályi, XX. századi modern zene stílusjegyeit. Ezért is volt bennem kettős érzés a Gárdonyi-darabokkal kapcsolatban, hiszen tetszett benne a klasszikus dallamvezetés, de néha furcsa érzés volt a disszonáns harmóniákkal való találkozás. Ez a kettős érzés kiegészítette egymást, melynek következtében egyre jobban megszerettem a nagy zeneszerző művészetét. Sőt, későbbi tanulmányaim során szinte kerestem darabjait. Bevallom, zenés áhítatokra mindig becsempészek egy-egy Gárdonyi művet, melyet egyre nagyobb szeretettel és élvezettel játszom az orgonán.
Kórusműveivel is először a Kántorképző Tanfolyamon találkoztam, ahová Berkesi Sándor tanár úr mindig hozott egy-egy „ütős" Gárdonyi művet. A mai napig szívesen hallgatom vissza a magnófelvételeket, melyeket a záró koncerteken vettünk fel, természetesen a kántorképzős kórus, vagyis a mi előadásunkban.
A „Szívemnek Kősziklája" című kórusműve különösen is közel áll a szívemhez. Sokszor énekeltem a tenor szólamát és persze egy idő után az egész mű, minden szólam a fülemben volt. Évekkel ezelőtt meghívást kaptunk az Egyesült Államokba, ahol egy hónapos koncertkörút várta a teológusokat és a sárospataki gimnázium kórusának tagjai közül azokat, akik megfeleltek a válogatáson. Mi mást kellett ekkor is énekelni, mint a „Szívemnek Kőszikláját"! Talán nem volt véletlen, hogy így én is azon kiválasztottak egyike lehettem, akik elvittük a tengeren túlra a pataki szellemet, a sokszínű egyházzenei kultúrát és természetesen Gárdonyi néhány csodálatos kórusművét.
A 2006-os esztendőben nemcsak a nagy zenetudós születésére, de halálának 20. évfordulójára is emlékezünk.
Ha mi, reformátusok fontosnak tartjuk hitvalló őseink örökségének, tanításának ápolását, akkor feladatunknak kell tekinteni egy olyan igazi református egyházzenész munkásságát, örökségének, életművének ápolását is, mint amilyen a Gárdonyi Zoltáné. Hite, protestáns zenei nyelvezete az ő művein keresztül is erősítik a mi református identitásunkat!
Szilágyi Gábor
lelkipásztor, Szendrő