A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Azután elkezdte építeni Salamon az Úr házát.” (1)
Nem véletlen, hogy a krónikás ilyen részletességgel írja le a jeruzsálemi templomot és annak elhelyezkedését. Salamon Ornán szérűjén és Mória hegyén kezdi el építeni az Isten házát. Nem véletlen a helyszín sem. Ornán szérűje (vagy Arauna, ahogy a Királyok könyvében olvashatjuk) tulajdonképpen ugyanaz, mint Mória hegye. Ábrahám ide viszi fel Izsákot, hogy engedelmeskedjen az Úr parancsának és itt teszi őt próbára az Isten, hogy bízik-e Őbenne. Az utolsó pillanatban az Úr angyala megállítja őt és nem a fiát kell feláldoznia, hanem egy kost. Egy helyettes áldozatot mutat be. Ornán szérűje is hasonló dologra mutat rá, mert később szintén ez a hely lesz az, ahol az Úr angyala megáll a pusztítás után, amit Dávid király az engedetlensége miatt hozott magára, és szintén helyettes áldozatot kellett itt bemutatnia, miután oltárt épített oda.
Amikor az ember bizalmatlansága és engedetlensége miatt megromlik az Istennel való kapcsolata, akkor ennek a kapcsolatnak a helyrehozása áldozattal jár. A jeruzsálemi templom helyszíne is erre mutat rá. Azonban van egy csavar a történetben. Merthogy végső soron az ember akármit is feláldozhat, az sosem lesz elég ahhoz, hogy ami elromlott Isten és ember között, azt ő maga helyrehozza. A csavar éppen az, hogy Isten áldozza fel önmagát Jézusban, hogy megjavítsa azt, amit az ember elrontott.
Imádság
Köszönjük mennyei Atyánk, hogy te önmagadat adtad Jézus Krisztusban, hogy az ő keresztáldozata eleget tegyen a mi bűneinkért. Formáld át az elménk és a gondolkozásunk, hogy megértsük és átéljük, hogy mindaz, amit jó cselekedetként teszünk, azt hálából tesszük, nem pedig azért, mert annak bármi érdemszerző hatása is lenne te nálad. Taníts minket hálásnak lenni. Ámen.