„… menj be a belső szobádba…” (6)

Izraelben, a hegyvidéki házakat általában egy barlang elé építették vagy létrehoztak egy kis barlangszobát és az elé építették a házat. A barlangszoba volt a belső szoba, ami hűvösebb, csendesebb, a külvilágtól elzárt hely volt. Az Úr Jézus a belső szoba imádságával egy belső folyamat megélésére hív, ami attól válik különösen fontossá, hogy ebben a titkos, a külvilág szemei elől elzárt közösségben olyan közel engedjük magunkhoz a szentet, amilyen közelre soha senkit és semmit, hogy jelenlétében valami megmagyarázhatatlan módon kimunkálódjon bennünk az Isten szíve szerinti ember. Kutatások ezrei bizonyítják, hogy amikor valaki ilyen bensőséges állapotban imádkozik Istenhez, a teremtett testünk felismeri Alkotóját és a lehető legjobb formában kívánja Őt fogadni, így kisimulnak az idegpályák, a sejtjeink az optimális állapotukat veszik fel és a testünk elkezdi gyógyítani magát. Ez a biológiai vetülete az Úrral töltött minőségi időnknek.

Az ilyen legbensőbb közösségben a lélek idővel kienged, hiszen nincsenek konvencionális keretek, nincs megfelelési kényszer, nincs az, hogy „így kell, mert így szoktuk”, nincs kötelező szóhasználat, nincsenek kerülendő tabu témák, nem kell tartani magunkat, bátran sírhatunk, nevethetünk, őszintén beszélhetünk Istennel anélkül, hogy attól tartanánk, ki mit gondol rólunk ezután. A belső szobában nincsenek szerepek, álarcok, elvárások. Így a lélek felszabadul a maga teljes valójában és teremtettségének funkcióját betöltve, az Isten rendelkezésére áll. Képes meghallani Isten feddését és bátorítását, nyugalomra intő vagy éppen szolgálatba küldő szavát. A Sátán igyekszik ezt a bensőséges viszonyt megrabolni és megrontani, mert pontosan tudja, hogy az ember istentiszteletének és lelki egészségének elengedhetetlen része ez a fajta minőségi idő, a személyes kapcsolat megélése az éltető Istennel. Ezért támadja az imádságot. Csodálatos ajándék, ha ketten, hárman egy szívvel, egy akaraton tudjuk kérni az Atyát. Jézus itt nem is a közös imádság ellen beszél, és még csak nem is szobafogságra ítél. Igenis menj be a te belső szobádba, ha a közös imádságban nem tudsz kellőképpen elmélyedni! De igen is zárkózz be az Istennel, vonulj félre, ha azon kapod magad, hogy nem Istenhez beszélsz, hanem az imatársak előtt szerepelsz, mert most szépen kell, mert összeszedetten kell, mert most nagyot kell mondani! Fontos a közös imádság, de nem pótolja az egyéni imádságot. Mert vannak dolgok, amiket Isten csak neked szeretne elmondani. Van, amivel csak téged szeretne megajándékozni! Olyan jó látni a Szentírásban az Úr Jézust, aki minden reggel ereje teljében tudott a szolgálatba indulni, hiszen már este félrevonult egy csendes helyre és ott az Atyával bensőséges, zavartalan közösségben volt, böjtölt és imádkozott. Az értünk meghalt és feltámadott Krisztus, ha bennünk él, ma sem elégszik meg a nyilvánossággal. Ő arra fog törekedni benned, hogy téged is az Atya kegyelmének királyi széke elé vigyen, hogy emberek figyelme, emberek jutalmai helyett Istentől tudd átvenni mindazt, amit számodra Krisztusban elkészített. Szóval, menj be a te belső szobádba!

Atyánk! Köszönjük, hogy személyes, csendes időt szentelsz nekünk. Köszönjük, hogy emberi közbenjárók nélkül is találkozhatunk veled. Bocsáss meg, ha eltékozoltuk azokat az időket és alkalmakat, melyeket jelenlétedben megnyugvással, gyógyulással tölthettünk volna! Jöjj Szentlélek és támassz őszinte szomjúságot és éhséget a megváltó Krisztus után! Tedd édessé számunkra a vele töltött csendes időt! Munkáld ki bennünk az emberi szemek elől rejtett belső szoba hitgyakorlatát a mi titkon figyelő, de a nyilvánosság előtt megjutalmazó Atyánk örömére és dicsőségére! Ámen.