„… adakozásod rejtve maradjon!” (4)

Templomi és templomon kívüli istentiszteletünknek elengedhetetlen eleme az adakozás. Itt az ige az alamizsnáról beszél, a szegények, rászorulók, szükségben lévők megsegítéséről. A szegényekhez, bajbajutottakhoz, a társadalom különféle perifériájára szorult tagjaihoz lehajló Szentlélek minden időben mozgósította az Övéit azok felemelésére, azok megsegítésére, akikről a legtöbben tudni sem akarnak. „Menjen el dolgozni, aztán lesz neki is! Hagyjon engem békén, nekem se ad senki!” – ilyen és ehhez hasonló elutasításokban van része ma is sok embertársunknak. De talán ez az elviselhetőbb hozzáállás. Jézus itt az igében a megalázó, az emberi méltóságot megraboló kegyes-adakozást tiltja meg az övéinek. Hogy közöttetek ne így legyen! Ne kerüljenek tőled függő viszonyba az adakozásod miatt az emberek, mert Isten megajándékozottja ő! Így lásd a szegényt! De ha magadat tolod előtérbe, akkor pont azt takarod el az emberek elől, aki valójában segített azon a másikon. Amikor azt a látszatot kelted, hogy te vagy az, aki nagyot tud adni, akire ezért fel kell nézni, akinek ezért hálát kell adni, amikor szereted hallani a nevedet, hogy ennyit meg annyit adott, akkor tudd, hogy nem az Isten országát építed, hanem önmagadat bálványoztatod, és bitorlod azt a dicsőséget, amit az Úr másnak nem ad! Mert elindítasz egy kettős folyamatot: egyrészt lekötelezetté teszed azt, akinek adsz, felnagyítod az ő elesettségét, és akaratlanul is megalázod. Másrészt azt üzened a külső szemlélők felé, hogy a te kedvedben járjanak, veled legyenek jóban, hozzád igazítsák az életüket, mert te vagy az, aki sokat tudsz tenni értük. Miközben te csak eszköz vagy a gondviselő és szerető, lehajló Isten kezében. Testvérek, arra hívattunk el, hogy Krisztuson keresztül Istenhez vezessük a lelkeket. Amikor titokban gyakorlod az adakozást, akkor nem emberek iránti hálára, hanem Isten iránti hálára hívod azokat, akikhez az Úr küldött téged. Nem olyan nagy baj ám az, ha nem tudják, hogy kin keresztül érkezett az étel, a ruha, a pénz, a segítség, mert akkor az kapja a „köszönöm”-öt, és a hálát, akit az megillet: Isten. S ha te nem embereknek adtad a szívedet, hanem az élő Istennek, és személyesen átélted, hogy a Megváltó Jézus belehajolt a te szegénységedbe is, hogy az Atya kérésére képes volt mindenét, az egész életét odaadni érted, hogy te szegény létedre meggazdagodj, hogy neked is bűnbocsánatod legyen, hogy mint a Szentlélek új teremtésében az Atya benned is örömét lelje, akkor a te istentiszteletednek az adakozás része a helyére kerül, s hátsó szándék nélkül, hálából adod Istennek mindazt, amit tőled kér. És arra törekszel, hogy rejtve maradj, hogy a veled rejtőzködő Isten léphessen elő és a te adományodban Ő jelentse ki szeretetét és így érjen el új szíveket, az Ő nevének dicsőségére. Ez a legnagyobb jutalom, amit egy Krisztusban élő ember kaphat, hogy Isten rajta keresztül szereti a szegényt.

Atyánk! Köszönjük, hogy Jézus Krisztus helyreállító áldozatán keresztül bennünket választottál szereteted csatornáinak. Segíts, hogy felismerjük, hogy meglássuk a körülöttünk élő, szükségben lévőket! Segíts, hogy akaratod szerint azt adhassuk, amire annak a másiknak szüksége van! Tehessük ezt úgy, hogy embertársunk méltóságát megőrizzük a magunk inkognitójával, hogy minden megsegített végsősoron ne nekünk, ne embereknek, hanem egyedül neked adjon hálát a te dicsőségedre! Hadd legyen ez a mi jutalmunk, hogy a mi örömünk teljes legyen tebenned! Ámen.