„Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.” (3.)

Madách Ember tragédiájának tizenegyedik – londoni – színében kerül elő az „életet szabályozó élet” fogalma, mindenre van pénz, ez mindennek az értékmérője, és ezen aztán mindent is lehet és kell is venni. Nemcsak árukat és javakat, hanem érzelmeket éppen úgy, mint eszméket, s aztán ez is bedől szépen, mert a szabadság korlátok nélkül önmagát számolja fel. Nem rágom át magam az egész színen, az akasztós jelenet környékén hangzik el Lucifer szájából a válasz Ádám hálálkodására, aki örül, hogy nem kellett bírót játszania az ügyben, mer ugye felületesen könnyű ítélni, de a szíveket vizsgálva már sokkal nehezebb. Íme Lucifer válasza Ádám sóhajtására: „A törvénytúdós széjjelvágja a / Kuszált csomót, minek fonalait / Ezer filantróp szét nem bontaná.” Magyarul a nagy emberbaráti szeretet, a mindenki szörnyűségén megeső emberi szív, a vágy, hogy kibogozzunk minden motivációt nem segíti a folyamatainkat. A törvény nem filantróp, és néha az emberszeretet nem elég helyzetek feloldására és megoldására. A Pál apostolt és fogolytársait Rómába szállító százados igazi filantróp, emberségesen bánik az apostollal, olyan körülményeket biztosít a számára, ami messze meghaladja a kor általános követelményeit és a kötelezően előírt minimumot. Egy harcedzett katona is képes reagálni mindarra, amit Pál Krisztusból a kihallgatás és az utazás során felmutatott. Néha egészen megdöbbentő a világnak a kedvessége, figyelmessége és emberbaráti szeretete, amivel emberek képesek egymáshoz fordulni. A Sátán azt sulykolja, hogy az emberszeretet felesleges, Krisztus azt tanítja, hogy az Istenszeretet szoros összefüggésben van az emberszeretettel. Az embernek tényleg az a tragédiája, amikor ezt elfelejti és amikor azt hiszi, hogy lehet az Istent úgy szeretni, hogy közben a másikat gyűlöljük.