Napi lelki táplálék

Apcsel 25,6-12

Napi Ige – Szalay Ibolya

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, se a császár ellen nem vétettem semmit.”(8)


Mintha mai állapotokat látnánk. A szeretet evangéliuma az ellenállás, a gyűlölet reakcióját váltja ki az emberek egy részéből. És egyre nagyobb részéből. Szembefordít minket egymással a Sátán.

Pállal is szembefordultak az emberek, és próbálták szembefordítani a hatóságokkal. Pedig Pál nem akarja a régi törvényeket felrúgni, sőt becsüli azokat. Fontos számára a templom, az Isten törvénye, a rendelkezések. Igyekszik is betartani, sőt becsüli azokat. Így védekezik: sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. Az állami hatalmasságok iránti kötelező tiszteletet is megadja, sőt erre tanít leveleiben, és imádkozik is a vezetőkért, uralkodókért, azt mondja, hogy hatalmukat Istentől kapják. A Római levél 13. részében ezt írja: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.”

Nem érti az ember, hogyan lehet az apostolt lázadás szításával vádolni. Nem is ez a fő kérdés. A vádak nem a lényegre mutatnak rá. A vádak mögött gyűlölködés, irigység van. A Krisztus tanítása és személye iránti ellenszenv. Sokszor hivatkozunk az igazságra, miközben gonosz, önző vágyak, indulatok húzódnak meg a háttérben… A döntéshez való jogunkra hivatkozunk, pedig valójában nem akarunk engedelmeskedni Istennek. A mi hamisságunkhoz mérten értelmezünk mindent. Sok baj származik abból, hogy mi nem Isten, hanem mások kedvébe akarunk járni. Nem az ő tetszését, hanem az emberekét keressük. Próbáljunk ebben formálódni, keressük mindenben előbb Isten országát és igazságát. Ámen

Korábbi napok napi lelki táplálékai