„Óvakodjatok az írástudóktól…” (46)

Bizonyára, sokunk számára cseng ismerősen a kettős mérce kifejezés. Egyes embereket, vagy csoportokat megkülönböztetnek, és másként kezelnek, mint a hozzájuk hasonlókat. Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Míg magamnak mindent megengedek, saját személyemet mentegetem, addig a másikat ugyanazért megalázom és megbüntetem. Miközben a kettős mérce alkalmazója „nem tud hibázni”, addig a másik hibáit röntgenszemmel veszi észre…Kegyetlen színlelés, az őszinteség teljes hiánya…

A zsidó nép lelki vezetői, az írástudók a kettős mérce teljes vakságába estek. Az életükről azt gondolták, hogy teljesen rendben van. Megjelenésükkel, hosszú köntösükkel tekintélyüket hangsúlyozták, elvárták a nép feléjük tanúsított tisztelettudó viselkedését. Természetesnek vették, hogy közösségi rendezvényeken övék a „vipes” hely. A tőlük jogi segítséget kérő özvegyek anyagi helyzetével visszaéltek, vagyonukat felélték. Lelki életük csak színjáték volt, adakozásuk, imádságuk csak a környezetüknek szólt, és nem az Istennel való kapcsolatot keresték. Mindeközben kiváló, mindenki felett álló kiválasztottnak tartották magukat, mert a Törvény minden betűjét ismerték. A saját mércéjük szerint ők voltak a legjobbak. Igen, erre olykor mi is hajlamosak vagyunk. Úgy gondoljuk, rendben van az életünk. Kívülről olyan rendezettnek tűnik: megvan a gyülekezetemben a helyem, adakozom, úrvacsorázom, sőt hitbeli tapasztalataim, bibliaismeretem, a gyülekezetben betöltött pozícióm kicsit a másik felé is emel. Amikor így gondolkodunk, kinek a mércéjével tekintünk önmagunkra? Jézus más szempontok alapján nézi az életünket, és ítél meg minket. Ő a szándékot és a szív titkos indítékait keresi és vizsgálja. Olyan jó, hogy mi nem a saját, hanem Krisztus mércéje szerint nyerünk bűnbocsánatot és örök életet!

Adjon Isten bátorságot, hogy merjünk a zsoltáros szavaival imádkozni, mert csak ezen az úton haladva találunk gyógyulást: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139, 23-24.)