„Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak.” Lk 12,4

„A mártírok vére magvetés” – szólt egykor Tertullianus, és meggyőződése híven tükrözte az első századok keresztyén egyházának élet- és halálfelfogását. Ha vesszük a fáradságot és elolvassuk az első keresztyén vértanúk szenvedéseit megörökítő irodalmi emlékeket, azt találjuk, hogy a halál torkában egyik sem kívánta megevangelizálni vallatóját, nem kísérelték meg isteni tekintéllyel megszelídíteni a rájuk törő fenevadakat, nem hívták az angyalokat, hogy kiverjék korbácsolóik kezéből az ostort. Szűkszavú férfiak és nők portréi elevenednek meg szemünk előtt, akik a szigorú római vallatási eljárásban egy-egy mondattal felelnek a nekik szegezett kérdésekre. „Tedd le az esküt, s elbocsájtalak! Átkozd meg Krisztust!”, szólította fel erőteljesen a kormányzó az elé állított Polükarposz püspököt a második század közepén, mire ő csak ennyit felelt: „Nyolcvanhat esztendeje szolgálok neki, és nekem semmi rosszat nem tett. Hogyan káromolhatnám királyomat, megváltómat?” Bátorság, rendíthetetlenség, makacs meggyőződés, a földi hatalom és Róma teljes megcsúfolása ez a pár szó.
A mai igeszakasz versei mind a zsinagógák és a városi tanácsok elé idézett, üldözött keresztyéneknek szóló biztatások. Nem találunk benne szempontokat a védekezésre, nincs bennük minden helyzetben érvényes retorikai fogás, amelynek az alkalmazásával ki-ki mentheti az irháját az ítélet elől. Azt hiszem, Jézus egyszerűen perspektíva-váltást szorgalmaz barátai számára. Azok, akiknek szent hitvallásává lett, hogy egész életük az utolsó hajszálig Isten kezében van, másként szemlélik a fenyegető valóságokat saját életükben. Azok, akik megtanulták, hogy testük-lelkük fölött végérvényesen Isten mondja ki az ítéletet, másképp néznek a menny innenső oldalán hatalmaskodó Pilátusok meg Heródesek szemébe. Azok, akik már meghaltak Krisztussal együtt a kereszten, mintha másképp értékelnék a küszöbön álló megpróbáltatásokat.
Gondolhatunk ma azokra imádságainkban, akiknek még 2023-ban is a Krisztusba vetett hit megvallásából fakadó kockázatok valós lehetőségek, akiknek ezek az igék nem csupán elvont gondolatok, hanem mindennapi életük pontos leírását jelentik. Aztán gondoljunk magunkra is, és arra, Krisztussal kötött barátságunk milyen módon van kihatással az életünkre, szavainkra, tetteinkre, terveinkre. Ha arra kerül a sor, hogy válasszunk: a végső és örök, vagy a véges és ideiglenes tekintélynek rendeljük-e alá magunkat – hogyan döntünk?