„Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele. Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál. Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál. Lk11,29-32

Jónás jellé vált a niniveieknek azzal, hogy elvitte nekik a megtérésre hívó szót és az isteni igazságosságra való figyelmeztetést. Emlékszünk mi még arra, hogyan kezdte meg Jézus a szolgálatát? Emlékszünk még arra, hogy mit hirdetett meg Jézus ott a zsinagógában? Hívjuk most e sorok olvasásakor is a Szentlelket, hogy emlékeztessen! Ézsaiás próféciáját idézi a megváltói szolgálata kezdetén ott a zsinagógában, amikor a gyógyító és könyörülettel teli szívű Úrról beszél. Szembesít önnön megkötözöttségeinkkel és vakságunkkal, amikor meghirdeti az Úr kedves esztendejét. Jézus tisztasága, szentsége és az élettelen hagyományoktól való iszonya jellé vált és azóta is jelez. Vajon a mi nemzedékünk miféle jelet követel Jézustól? Kétvállra akarjuk fektetni, hogy legyőzzük őt és felette állhassunk…miféle „szent„ küzdelem ez, ami semennyire nem hasonlít Jákób tusakodására?! Mi egyéb jel kell még a golgotai kereszthalálon és feltámadáson, a Lélek eljövetelén, saját megtérésünk csodáján és naponkénti megtartatásunkon kívül? Emlékezzünk arra, milyen nagyvonalú és nagylelkű, mennyire türelmes és jó hozzánk Isten! Szolgáljuk hát ezt az Urat engedelmesen! Engedelmességünk fakadjon abból, hogy mindennap emlékszünk hozzánk való kegyelmességére!