Amikor ezekről beszélt, egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement, és asztalhoz telepedett. A farizeus pedig elcsodálkozott, amikor látta, hogy ebéd előtt nem mosdott meg. Az Úr azonban ezt mondta neki: Ti farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal. Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a belsőt is? Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek.42De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhanyagolni! … Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: Mester, amikor ezt mondod, minket is megsértesz. „ Lk.11,37-42.

Milyen érdekes, hogy az érzelmeink közül kevéssel vagyunk megbékélve, ha a keresztyénségünk megéléséről van szó. Harcolunk az irigység, a világiasság valamint a szomorúság ellen. Ugyanilyen elkötelezetten harcolhatnánk a vallásos büszkeség ellen, ahogy az ellágyulás, a meghatottság és a meglepettség érzései ellen tesszük. Ez utóbbi hármat mintha száműztük volna kegyességünkből, istentiszteleteinkről. Gondoljunk csak bele, mi látszik az arcunkról miközben az evangéliumot hallgatjuk, miközben éljük az Istent viszontszerető életünket? Pókerarccal ülünk a templomainkban, nem merünk mosolyogni az igehirdetés esetleges humorosabb illusztráción ( tudom ez utóbbi messzire vihet minket, de értsük jól ), visszafogott lelkesedéssel énekeljük a dícséreteket?! A Szentírás mai részletében azt olvassuk, hogy az Úr Jézus megsértette vendéglátóját. Mivel? Az igazságot mondta ki. Az Úr Jézus mondta ki az igazságot. Senkinek nem lett volna több joga ezt megtenni, mint neki. Nem az igazsággal sértette meg, hanem az önérzetébe gázolt bele. Hiszen az Úr Jézusnak jobban kellett volna értékelnie mindazt, amit ez az ember és társai feláldoztak azért, hogy Isten iránti lojalitásukat kimutassák. Ugye mind érezzük ennek a helyzetnek és elvárásnak az abszurditását és tragikumát. Csak a sértődöttségről olvasunk arról nem, hogy felvillanyozta volna/örömmel töltötte volna el/ lelkesítette volna Jézus társasága. Remélem, ez a fajta sértődöttség ismeretlen számunkra…