„Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével” Lk.11,33-36.

A mögöttünk lévő ünnep tele volt mécsesekkel, fényfüzérekkel és hangulatvilágítással. A templomok, az ablakok díszítései, az adventi koszorúk fényei hangulatot kelthetnek, de igazi világosságot kevésbé adnak. A rendőrautók, mentők fényei mind aggodalommal töltenek el minket, ahogy kelletlen borzongással a fogorvosi lámpa. Mi a hasonlóság ezek és Isten fénye közt? Az isteni világosság fénye ahogy beárad az életünk félhomályos tereibe és megvilágítja az elsötétített részeket minden alkalommal őszinte reakciót vált ki belőlünk. Vagy felháborodott farizeusi tiltakozást vagy péteri „eredj el tőlem, mert bűnös vagyok” vallomást. Az elmúlt napokban melyik fordult elő többször? Mennyire látjuk még az Isten nélkül élőkben azokat, akiknek létfontosságú lenne megismerni Őt, vagy csupán a bűnös életvitelüket látjuk? Fájdalmasan gyakran látjuk mások tekintetében a szerelem, a lelkesedés, az elhivatottság tüzét kialudni … Mielőtt őket könnyedén elítélnénk, gondolkozzunk el azon, hogy vajon ragyog-e a mi tekintetünkből az Úr iránti lelkesedés és elhivatottság?