„Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!...Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Mt.11,1-13

Az Ószövetségben is előkerül az a gondolat, ami az Úr Jézustól tanult imádság egyik központi gondolata, vagyis hogy Isten Atya( olvassuk el csak a 103.Zsoltár 3.versét bátorításul, vígasztalásul ). Mégis mintha az egész imádság nemcsak erről szólna, de még inkább hangsúlyoz mást is. Azt hogy vegyük észre Atyánk mindenhatóságát! Vedd észre újra, hogy nincs semmi, amit meg ne tehetne vagy akadályozhatná Őt! Jézust az akkori szokás szerint megkérik a tanítványok, hogy más rabbihoz hasonlóan ő is tanítson nekik egy imádságot. Ők érezték, amit mi olyan könnyen elfelejtünk, hogy meg kell tanulni imádkozni. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy az imádságban megfogalmazottak mögött ott vagyunk teljes lényünkkel(mi, akik imádkozunk) és a gondolataink, feltételezéseink ( Istenről, mi lenne jó nekünk, másoknak). Ebben az imádságban mindent megtudunk Istenről ami létszükséglet, hogy tudjunk Őróla. Melyik részét kell újra megtanulnunk? Istenismeret és emberismeret összetartozik, vagyis nemcsak Istenről tudunk meg mindent, de önmagunkat is láthatjuk. Szembesít önmagunkkal is. Könyörüljön rajtunk és adjon Szentlelket nekünk az Atya, hogy kedvére való módon imádkozzunk!