„Termő fa ága József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon…Ezt mondta el nekik apjuk, amikor megáldotta őket; mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg.” 22. és 28. v.

Ebben a fejezetben az idős és beteg Jákób megáldja tizenkét fiát. Azt olvastuk, hogy „mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg.” Két gondolatot szeretnék megosztani e rész kapcsán.

Az első, hogy Jákób szavai nagyon őszinték. Sokszor kíméletlenül őszinték. Apai szeretete nem negédes simogatás, hanem az igazság beszéde fiai felé. Olyan apáé, aki szereti és jól ismeri gyermekeit. Talán azt várnánk, hogy a halálos ágyán, amikor megállnak előtte fiai, akkor mindenkiről jót és szépet mond, jót és szépet kíván nekik, jó és szép jövő reménységét villantja fel előttük. De ő nem így tesz.

Jákób őszinteségében benne van az a látás, ahogyan őt is látta az Isten hosszú életében. Hiszen láthatta őt az Úr olyannak, aki kihasználta a másik embert, testvérét, hogy megszerezze az elsőszülöttség jogát. Láthatta olyannak, aki becsapta a saját apját. De láthatta őt Isten kiszolgáltatott menekülőként, láthatta olyannak, aki sok-sok évet tud szolgálni azért, akit szeret. Láthatta fájdalmas szívű apának, és olyannak is, aki hálával borul le Istene előtt.

Az Úr látása, és az Úr szava őszinte és igaz. Mi is csak ennek tükrében láthatjuk meg igazán önmagunkat is, és másokat is. Nem könnyű út ez. Az ember sokszor nagyvonalúan átnéz az igazság felett. Magyarázkodik és megmagyaráz. Eufémizmusokban oldja fel azt is, ami Isten előtt vállalhatalan.

Jákób nem így tesz. Szembesíti fiait önmagukkal. Szembesíti bűneikkel, gyengeségeikkel. Isten is így lát bennünket. Őt sem becsapni nem tudjuk, sem álarcaink mögé nem bújhatunk előtte. Az Ő Igéjének fényében lehet csak helyes önismeretünk, ebben láthatjuk meg, hogy kik vagyunk, de azt is, hogy mivé lehetünk az Ő szeretetében.

A másik gondolat pedig Jákób Józsefnek mondott áldásához kapcsolódik: „…József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon.” József élete szép példája annak, hogy mivé lehet az ember Isten szeretetében. Egy árulkodós, kivételezett helyzetű gyermekből lett - sok próba és nehézség nyomán - Isten által kiválasztott, családját és sokakat megmentő, hűséges gyermeke az Úrnak.

„Termő fa ága” – ő adott gyümölcsöt, ő adott eledelt az éhínség idején, a hét szűk esztendőben az embereknek. Példája lett a megbocsátó szeretetnek, ő megmentette testvéreit, annak ellenére, hogy azok korábban, egyszerűen eladták őt. Példája lett az Isten akaratát sorsában megértő, elfogadó és azt követő embernek.

„Ágai átnyúlnak a kőfalon” – mondja az Ige. A megélt hitű életnek, az Istennek engedelmes életnek az ágai mindig átnyúlnak a szeretetlenség, az önzés, a harag, a megbocsátani nem tudás kőfalain. Ott is gyümölcsöt teremnek. Isten hű gyermeke áldássá lesz az Isten nélküli világban is. Akkor is, ha a világ ezt nem tudja, vagy nem akarja tudni…