"Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kedvesen fogadtál." 1Móz 33,10

Húsz év nagy idő. Néha már arra sem emlékszünk, hogy tegnap mi volt, de van, ami kiállja az idők próbáját. Főleg, ha valami sérelmes volt, fájdalmat, keserűséget okozott, az magától nem merül a feledés homályába.

Jákób nem tudhatta, hogy Ézsauban mi maradt meg a régi sérelmekből. Az Úr parancsát követve indul haza Kánaánba, de ott van benne a félsz, nem tudja, mire számíthat. Ezért a „captatio benevolentiae”, a jóindulat elnyerésére irányuló sok és sokféle ajándék, ezért van a királyoknak kijáró hétszeres meghajlás. Igen, Jákób már nem az, aki húsz éve elmenekült. Sokat tanult, sokat fejlődött, már nem az a csaló többé. De vajon Ézsau tudja-e ezt? Jákób fel van készülve a legrosszabbra, arra, hogy a testvére még mindig haragszik, hogy nem bocsátott meg neki. Ezért biztosra megy. Van egy menekülési terve is – különösen, mikor meglátja Ézsaut a négyszáz harcosával.

De nincs szükség a „B” tervre. Mert a testvére már nem haragszik, már megbocsátotta a múltbeli sérelmeket. Szívélyesen fogadja Jákóbot, az ajándékokat is csak hosszas unszolásra fogadja el. És hívja magához a testvérét, hogy közel legyenek egymáshoz. Ezt a pozitív hozzáállást, viszonyulást látja Jákób a testvére arcán úgy, mintha Isten arcát látta volna.

Jákób és Ézsau történetéből kiderül, hogy van megbocsátás, megbékélés – persze kell hozzá Az, Aki munkálja ezt az emberben, Aki a jó útra terelget, Aki tanácsol, vezet, Akinek gondja van az övéire.

”Békülj meg ellenfeleddel idejében, amíg együtt vagy vele az úton (Mt 5,25)” - tanácsolja Jézus, mert megbocsátani az tud igazán, aki megélte Isten bocsánatát. Kérdés csak az, hogy dédelgetjük-e a sérelmeinket, vagy el tudjuk mondani a Jézustól tanult imádságunk megbocsátásra vonatkozó részét múlt időben, ahogy azt Jézus is valószínűleg értette: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek”?