"Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél" 1Móz 32,27-29

Nagy irodalma van ennek a történetnek, számos igehirdetés született már, fontos üzenetekkel. Számomra most ennek a történetnek két fontos tanulsága van. Az egyik Jákób áldás-kérése. Éjszaka, miután átmentette családját a túlsó partra, egyedül maradva a folyóparton, küzdelembe bocsátkozik Jákób valakivel, akit nem lát, csak érez, aki semmit nem árul el magáról. És nem tudják legyőzni egymást. Amikor kezd derengeni, az idegen el akar menni és kéri Jákóbot, hogy engedje el. Ekkor kéri Jákób az áldást. Miért olyan fontos az áldás Jákóbnak ebben a helyzetben? Mert érzi, hogy az, akivel küzd, az hatalmasabb, mint egy földi halandó, hogy tőle várhatja azt, amit az áldás jelent: Isten útravalóul adott ígérete. Az Ézsauval való találkozásra készülve mi sem volt fontosabb Jákóbnak, mint az, hogy felvértezze magát az áldás által. Mert tudta, hogy enélkül nincs békesség a testvérrel.

És kapott egy új nevet: Izráel, ami azt jelenti „küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél”. Nem legyőzte az idegent, de győzött. Inkább olyan győzelem ez, mint mikor valaki díjat nyer. Már nem a tál lencséért megszerzett elsőszülöttségi jog, a kicsalt atyai áldás vagy az állatok manipulált szaporodása jelenti a győzelmet, hanem a megerősödött hit és az a felismerés, hogy Isten ereje a gyengékben erős. Vele szemben alulmaradni az igazi győzelem. És hogy ami igazán fontos azt nem lehet kicsalni, kiharcolni, csak elkérni, mint az áldást.

A másik fontos mozzanata ennek a szakasznak az, hogy mire megvirrad Jákóbon látszik a találkozás hatása, a változás, kívülről is. A mozgásán, a járásán. Az, hogy benne mi és hogyan változott meg, még ekkor nem szembetűnő. Csak a külső. Pedig a belső változás a fontosabb, hiszen a megélt tapasztalatok hatására az áldást követően ő lett áldássá mások számára.

Az Istennel való találkozás ma is nyomot hagy bennünk és rajtunk. A nyomorúság ma is lehet az áldás bölcsője, mint Jákób csípőjének a kificamodása. Meglátszik-e az Istennel való küzdelem, találkozás rajtunk? És ha igen, miben?