„….mert kegyelemből van üdvösségetek, hit által: és ez nem tőletek van, Istennek az ajándéka. Nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék”

Még a leghívőbb ember is benne él abban a gondolatban, hogy képes tenni valamit az üdvösségéért. Az egyházon kívül élők is szentül hiszik, hogy akaraterejük, szellemi képességeik, személyiségük erejével életük minden gondját meg tudják oldani. Ezzel az önáltatással kíván leszámolni és minket is leszámoltatni Pál, aki farizeusi éveiben maga sem volt mentes az önmegváltás gondolatától.

Hányan szenvednek valamiféle teljesítménykényszertől, amelynek mélyén az a gondolat lappang, hogy ennek köze van az üdvösség megszerzéséhez. Nincs helye ennek a vélekedésnek a Krisztusban hívők között. A tanítás világos: az Úr ajándéka ez, nincs köze semmiféle cselekedethez, még a jó cselekedetekhez sem. Ahogy földi életünket teljes egészében Istennek köszönhetjük, így van ez a jövendő, új élettel is, amit érdemtelenül kaptunk Krisztusban. S ami jó történik általunk, azt is neki kell megköszönnünk. Abban kell hinnünk, hogy ezeknek is Ő a szerzője, és ezek által akarja kívánatossá tenni a tőle jövő kegyelem elfogadását a világ számára.