Szeretem magyar nyelvünk rejtelmeit, szeretem értelmezni a szavak jelentéseit. Ha olykor-olykor szembejön velünk valami nehezen magyarázható, nehezen megfogható dolog, teljesen egyértelművé válik, ha a szavak gyökeréig nyúlunk vissza. Miből, honnan ered az elnevezés. Aktualizálva a keresést, kezdjük most a ház -tartással. Fenn kell tartani azt a házat, amelyik az életünk színtere, ami az otthont jelenti számunkra. A ház állandóságot jelent és mindennapi feladatot, ami felelősséggel jár. Mert nem a ház tart minket, hanem fordítva, mi tartunk fenn egy házat. Egy háztartás pedig azt jelenti, hogy abban mi vagyunk jelen, ott van egy számunkra élhető tér, egy hely, ami a mienk. Valaki vagy valakik közösen alkotják, alakítják azt. Egy és közös háztartásban élünk a házastársunkkal és a háztartásunkhoz tartoznak a családtagjaink is, akikkel azt az egy házat tartjuk különlegesnek, mert oda megyünk haza, azt építjük, ahhoz kötődnek az emlékek, azt újítjuk fel, ha az évek során kopnak, fakulnak, nyikorognak, vagy eltörnek a házat tartó elemek. Egy ház, amit mi építünk és ami befogad, megtart akár nemzedékek során át egy családot, egy közösséget. Nekem az az egy, különleges ház, mindig mást jelentett. Valami nagyobbat, többet az egynél. Olyat, amelyik sokak számára adott otthont. A parókiákat, ahol gyermekkoromat, fiatalságomat és felnőtt koromat éltem. Az egyházat, azt a közösséget, ahol felnőhettem, amelyikben otthonra leltem, amelyben megtartásra találtam, azt az egyetlen házat, hazát, ami sokak otthonává lett. Az egyház tartásában maradtam és lehettem azzá, ami vagyok. Lehet, hogy kívülről nézve néha úgy látszik omladozik a vakolat, ráférne némi restaurálás, de én házon belül úgy látom, hogy csak egyetlen dolog számít. Ennek az egyháznak Jézus Krisztus a fenntartója és én vele vagyok egyháztartásban.