Kompetenciamérés. Ez a fogalom jó pár évvel ezelőtt került be a köznyelvbe, miután az iskolákban mérésekbe kezdtek, hogy a gyerekek milyen szintre jutottak szövegértés és matematika területén, de most maradjunk a szövegértés táján. „A szövegértés különböző szövegeihez 7-15 kérdés tartozik. Ezekkel azt vizsgálják, hogy milyen mértékben értette meg a tanuló a szövegben foglaltakat, például vissza tudja-e keresni az olvasott információkat, képes-e az összefüggések felismerésére, tudja-e értelmezni a szöveget.” - olvashatjuk az oktatási hivatal hivatalos oldalán. Ehhez egy dolog mindenképpen szükséges. Tudni kell olvasni. De megérteni csak akkor tudja az ember, ha összerakja a szavakat és összefüggésében látja a leírtakat. Mi hajlamosak vagyunk csak részleteket látni és a magunk által kiemelt részt előnyben részesíteni. Ez pedig sokszor visz bennünket tévutakra. Nem értem miért nem érti, mit nem lehet ezen érteni -, mondja az ember, amikor teljesen nyilvánvaló dolgot akar tudatni, és süket fülekre talál a másiknál. Egyik alkalommal arra léptem be az egyik osztályba, hogy a tanítónéni csendet kért a gyerekektől, de azok mintha mi sem történt volna folytatták a beszélgetést. Várt néhány percet, majd csak ennyit mondott: „szövegértés”. Azóta is a fülembe cseng ez a tömör és mindent megmagyarázó szó.
Nem érthetetlen, amit olvasunk, hallunk, mégis sokszor előfordul, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk értelmezni. Pedig a betűk ismerete, szavakká formálása az ember különleges ajándéka, emberlétünk meghatározó eleme. Tudunk írni, olvasni, de értelmezni vajon képesek vagyunk-e? Persze egy szöveget többféleképpen is lehet értelmezni. Úgy, ahogyan azt leírták és ahogyan az eredeti értelmét megfogalmazták, vagy egészen mást is érthetünk alatta, ha nincs meg az a képességünk, amivel felismerjük a valós tartalmat. Lehet ezen vitázni, hogy kinek van igaza, meg is tesszük nagyon sokszor és nem mindig az győz, aki a valódit mondja, mert a fentebb említett példa alapján látjuk, hogy a nagyobb hang, meg a több, olykor elviszi a győzelmet. Nem mai történet ez, sőt éppen ez a történet az ember bukásának az oka. Ott annál a fánál, amire Isten azt mondta, nem ehetsz róla, egy másik értelmezés is elhangzott, és akkor, amikor az ember másként értette, saját maga tetszésére fordította az isteni szót, elvesztette a képességét arra, hogy értője legyen az Istennek. Ő azonban mégsem legyintett ránk, hanem visszaadta a lehetőséget, hogy rácsodálkozzunk arra, ami az Ő értelmezése.
"De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet." (I.János 5,20)
Érted már?