Szívügyekről beszélni a mai kíméletlen világban? Amikor a háttérben az önzés, a hatalomvágy, a pénz motivál mindent? Kinek van ideje a szívével foglalkozni? Pedig ideje lenne komolyan fontolóra venni Exupery klasszikussá lett mondatát, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Bizonyára sokan olvasták Gárdonyi Gézának az Ida regénye című művét. A történet szerint kőkemény érdekből köttetik egy házasság. Mindkét fél kihátrál valahonnan, menekülési útvonalat keresve belemegy egy házasságba, fenntartva annak látszatát. Aztán megdobban a szívük egymás iránt, és akkor meglátják egymásban azt, akit lehet szeretni. Aki már nem csak azért van ott, hogy megoldja a dolgokat, hanem azért, mert ő maga lesz a megoldás.” Az egész életnek akkor van értelme, ha igaz hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.” (Márai) Ezzel a szívdobbanással indul az élet. Ez a lüktetés tart életben

De mi ritmuszavarban szenvedünk, mert nagyon gyorsan akarunk mindent megcsinálni, mindent megszerezni, mindent megváltoztatni, és idő előtt elfogy a levegő, vagy annyira lassú és bizonytalan minden elmozdulás, hogy leáll és beszűkül az életfunkciónk. Ilyenkor összeomlunk. Összeomlik a keringésünk és fuldokolva kapkodunk megoldásokat keresve. Az érzelmi egyensúlyról, a szívünk egyenletes dobbanásairól addig nem is veszünk tudomást, míg fel nem borítjuk. Csak akkor fog el a rémület, mikor megérezzük így már nem megy tovább. Fegyelmez és figyelmeztet a szívünk. Van félteni valónk, és nem a kívül valókat, a látható matériát kell mindenáron mentenünk, hanem azt a harmóniát kell keresnünk, amit csak egy belső dallamban hallunk meg. Az életünk dalában. Van benne ritmus, helyén szólnak a hangjai és a mi feladatunk nem más, mint megírni ehhez a szöveget