Az elmúlt hetek legismertebb hírei közt szerepelt egy magyar kísérlet, aminek kapcsán nagyon megoszlottak a vélemények. Egy férfi meg akarta hódítani a világ legmagasabb csúcsát, de nem érkezett meg. Ennek kapcsán aztán ki így, ki úgy adott hangot az általa igaznak vélt kritikának. Suhajda Szilárd az Everest meghódításával szerette volna a nevét beírni a hegymászók történelmébe, és bár felhívta magára ezzel a szándékával gyakorlatilag az egész világ figyelmét, a csúcsra nem érhetett fel. Van, aki hősnek, míg mások felelőtlennek tartják. Nem akarok egyik tábor mellé sem állni, mert azt gondolom, hogy a végső ítélet túl a csúcson van. Néhány figyelemreméltó tanulsága azonban mindenképpen van ennek a történetnek. Ha emberi akarat és odaszánás tekintetében nézzük ezt a hegymászót, aki minden akadály, veszélyes helyzet ellenére elindult felfelé, hogy célba érjen nagyon irigylésre méltó, mert ilyen elszánt bátorsággal lehet igazán az ismeretlen cél felé haladni. De hogy hol van az a pont, amikor az ember dönthet a győzelem vagy az élet között, arról egy másik „csúcskísérlet” jutott az eszembe.

Volt valaki, aki egy szegényes istállóban azért jött erre a világra, mert mindennél jobban vágyott arra, hogy elérje a tőle nagyon távol szakadt világot, és megmutassa számára a felfelé vezető utat. Lejött a csúcsról, vállalta, hogy vesztesnek titulálják, de ez a látszólagos bukás az életre vezető út győzelmét hirdeti ma is nekünk. Ő nem a világ legmagasabb hegycsúcsára vágyott, de végül mégis egy hegyen, a Golgota hegyén győzött és mondta ki az ítéletet. Elvégeztetett! Túl a csúcson Krisztus a győztes, aki azt mondja, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, és aki vele indul, vele győztesként ér célba.