Ahogyan Gilbert K. Chesterton írta egyszer még nem is olyan régen: „…ha valamit egységesnek észlelünk, lett légyen bárminő óriás, felfoghatjuk kicsinek is…”. Ez pontosan igaz az egység szimbolikus és eltúlzott fogalmára is, van, akinek valami hatalmasat jelent, van, akinek egyre kevesebbet. Azt gondolnánk, hogy mekkora erő és hatalom, ha valamiben egység van, mintha az egység valami erkölcsi kategória lenne, amit ünnepelhetünk vagy ünnepelnünk kellene.

Talán még sokan emlékeznek a legutóbbi kárpátaljai egyházi választásokra, ahol a sok méltatlanságot is felvonultató történet lezárása az volt, hogy az egyházi vezetők egyégesen elmentek, hogy felszenteljenek egy már felszentelt püspököt. Az üzenet tiszta volt és világos: egység van, pláne ebben a nehéz helyzetben és az egység kell, mert az egység fontos. Az Úr is csak oda küld áldást és életet mindenkor, ahol a testvérek egyfajta egységben vannak. Szerte Európában döntenek zsinatok és közösségek, s az egységben meghozott döntések megint csak azt üzenik: az egységnél nincsen fontosabb.

Most épp a Csehtestvérek Evangélikus Egyház vérzett el az egység oltárán, de biztos vagyok benne, hogy látunk ennél még furcsább dolgokat is. Mert az egység önmagában nem érték, s ha mégis annak tekintjük, akkor feláldozunk mindent ennek az oltárán. Bibliai igazságot, egyházi törvényeket, a ránk bízott evangéliumot, csak azért, hogy az Istennel megbomlott egységünket az egymással való egységünkben oldjuk fel. Akármilyen nehéz is, de ki kell tartanunk amellett az elhatározásunk mellett, hogy az egyetlen egység, amely minden más egységet formál bennünk és közöttünk, az a Krisztussal való kapcsolatunk és a vele való egység. Minden más nem áldást hoz, hanem átkot.