Valamelyik nap, ahogy a szokásos ’nincs időm ebédelni, de mégis kell valami’ körutamon ballagtam, az egyik nagyobb bolt bejáratánál valami látszólag fontos történés zaja ütötte meg a fülemet. Egy fiatal férfi többed magával virágot osztott az arra járó és az üzletből kilépő hölgyeknek.

Az egyik ajándékozott hangjában felüdüléssel kérdezett vissza a virág és a köszöntés után: Ez ingyen van? - míg egy másik - Ilyen kedvesség, ellenszolgáltatás nélkül? „Persze, a legjobb dolgok ingyen vannak!” - felelte mosolyogva az egyik fiatal, míg társa takarásban állva telefonjával lőtte a képeket.

Menet közben ennyi volt, amit fülem hallani engedett, s tovább haladva három dolog ötlött az eszembe: egy, nekem is kellene virágot adnom a számomra fontosaknak. Kettő, ha valami ingyen van, akkor te magad vagy a termék. És a harmadik, semmi sincs ingyen – az utóbbira gyakran emlékeztetnem kell magamat. Nem is kellett sokat várnom, másnap már ott díszelgett az interneten a képsorozat az „ingyen” virágosztásról, az adakozót népszerűsítve saját üzenőfalán. Amit akkor sétálva is gondoltam, beigazolódott, de a fiatal szavai némileg tovább dolgoztak bennem. Tudom, előszeretettel mondjuk és esünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, hogy a legjobb dolgok ingyen vannak, s ez a gondolat a maga romantikus módján a teljesség hiányával megállja a helyét, számomra mégis pontosításra szorul.

A másik véglet, hogy ami ingyen van, azt a legtöbb esetben nem is igazán tudjuk értékelni. Sőt még kérdések is gyakran felmerülhet bennünk az ingyen kapott minőségével vagy megbízhatóságával kapcsolatba. Ezért is fontos emlékeztetni magamat, hogy nem gondolhatom, hogy bármi is ingyen van.

Persze tudom én mik az igazán jó dolgok: Édesanyád főztje, egy kedves szomszéd segítsége. Egy jó szó egy régi baráttól, a gyereked mosolya egy végtelennek tűnő nap végén. Az ilyen cselekedetek, apróságok a legjobbak, de nem azért, mert nem kerülnek semmibe, hiszen kerülnek. Időbe, odaszánásba, odafigyelésbe.

S így húsvét felé, a böjt derekán, közeledve egy olyan ünnephez, ami által a mindennél is többet kaptam, nem miattam, hanem értem, újra emlékeztetnem kell magamat, hogy ne legyenek kétségeim, ez az ajándék sincs ingyen, soha nem is volt. Csak nem nekünk kellett megfizetni az árát.