Megint egy hajnal. Ébredés. Sokan kelnek frissen vagy elgyötörten, hogy munkába siessenek, szolgálatba álljanak, utazzanak, vagy éppen iskolába készüljenek. Van, aki ezredszerre kezdi rutinosan a munkanapját, van aki valami újnak, izgalmasnak fut ma neki.

Van, aki szorong és morcos, van, aki derűs, és könnyedén veszi a hajnali kelés akadályait. Van, aki egészséges, van a ki beteg és reménytelen. Sötét van, a világosság talán segítene. Nyúlunk a kapcsolók után, gyújtjuk a lámpákat. A nap csak hét óra után kel, még sok időbe telik, amíg az utcai lámpák fénye elhalványul és a fogyó szürkületet legyőzi a világosság.

A fény, a felkelő nap mindenkire egyformán süt., eloszlatja a homályt és könnyűvé teszi a tájékozódást.. Világosban minden egyszerűbb. A rémisztő árnyak összezsugorodnak, eltűnnek. Tudjuk, látjuk, mitől kell óvakodnunk, és mivel állunk szemben. A fény a mi világunk, kell az életünkhöz, az egészségünkhöz. Szerencsére nem tudjuk elvenni egymástól, sőt egyelőre pénzért sem árulható. Így mindenkinek jut belőle.

Az embereknek nem csak külső világosságra van szüksége ahhoz, hogy el ne tévedjenek, hanem belső világosságra is. A léleknek is kell irányfény, hogy erős legyen, ne csüggedjen , megtalálja a helyes utat és egészséges maradjon.

Volt egyszer valaki, aki azt mondta magáról, hogy ő a világ világossága. Aki őt követi, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Aki őt követi, tanítását elfogadja, az beszerezte magának a belsőleg ható és kimeríthetetlen fényforrást, ami biztos utat, értékrendet, ismeretet és megvilágítást ad, akkor is, ha kívül esetleg áramkimaradás miatt sötét van.

Ez a valaki éppen úgy, mint a hajnali fény, mindenkié. Az enyém, a tied. Miénk embereké, akik akarjuk őt. Vele érdemes új napot kezdeni.