Ezen a héten együtt imádkozik a keresztyén világ, közösen, egyetértve, együtt ünnepelve és egymást szeretgetve. Szívet-lelket melengető alkalmak ezek, jó érzéssel töltik el azokat, akik részt vesznek benne. Az ökumenikus alkalmak hosszú múltra tekintenek vissza és nagy reményekre jogosították fel azokat, akik bíztak abban, hogy a különböző felekezetek egyre közelebb kerülhetnek egymáshoz és együtt tudják felmutatni a világban Jézus Krisztust és megélni az általa mutatott életformát. A vágyott közeledés sajnos még mindig távolinak tűnik. Történt egy-két látványos lépés, kiátkozások vesztették el súlyukat, reményt adhatott, hogy az egyik pápa megkövette a gályarabságra ítélt prédikátorok utódait, hogy elmennek egymás ünnepeire az egyházfők, de ez csak amolyan „szeretgetése” egymásnak és nem valódi egységtörekvés. Szépek az imanapi alkalmak, legalább együttimádkozni tudunk, de számomra sokat levon az értékéből, hogy ez más, nem keresztyén vallások képviselőivel is megesik.
A hét gyorsan elmúlik és az év maradék ötven hetében maradnak a kétségek. Egymás hitében, jó szándékában, a neki adott állami támogatás jogosságában. A másik felekezetének kicsinyítése, a közös liturgiák megtagadása, mert azok nem úgy, nem azt, nem akkor, ahogy mi – ez mindennapos jelenség, és nem függ a templomok csúcsán ragyogó szimbólumoktól. Én neked eretnek vagyok, te nekem vén rózsafüzér és már el is felejtettük, hogy milyen szépen és békességben énekeltük egymás mellett, hogy ”egy a pásztor, s egy a nyáj, őnála mind helyet talál”. Száműzzük magunkból a kétségeket, mert ezek gátolják az egységet. Nincs, nem lenne helye közöttünk a falaknak és kerítéseknek. Közösek az értékeink, közösek a céljaink, köznapi életgyakorlatában semmi különbség nincsen egy jó katolikus és egy jó református, orthodox, metodista (stb) keresztyén között. A hétköznapokban kellene, nap, mint nap összekapaszkodnunk, egymást segíteni és támogatni, mert egyre inkább ellenséges környezetben élünk. Fontos az összefogás, mert nem tudhatjuk, mikor kerülünk olyan helyzetbe, hogy csak vállunkat egymásnak vetve tudunk megállni a ránk zúduló áradattal szemben.

Ha mégis kétségeinek lennének az egységgel kapcsolatban, gondoljunk a háromságra, a Szentháromságra. Az Atyára, aki mindenkinek teremtője, gondviselője és megtartója, a Fiúra, Krisztusra, aki mindannyiunk megváltója és a Szentlélekre, aki mindent és mindenkit képes megeleveníteni és egységbe kovácsolni. Ha hagyjuk.