Ezen a világon, amikor megszületünk nem csak fények, hangok, érintések, ízek fogadnak bennünket, hanem illatok is. A gyerekek sokszor életük végéig őrzik a szülői ház, az otthoni ételek, sőt, az érzékeny orrúak még az édesanyjuk illatát is. Vannak szagok, amik némelyekből örök ellenszenvet, irtózást, elutasítást, rosszullétet váltanak ki, míg mások kellemesnek találják azokat. Nem feltétlenül olyan dologra gondolok, amiről a "Nincs kettő, négy nélkül" címmel vetített filmben Bud Spencer alakította karakter beszél. Megbízójának úgy jellemzi a helyzetet, amibe ellenségeik kerültek, hogy testmagasságán mutatja, hogy az illetők meddig vannak a ganéban. Az előkelő brazil úr azt feleli, hogy eltekintve az iszonyatos bűztől, ami a szavaiból árad, hősünknek teljesen igaza van. Ezek szerint még a szavainknak is lehet szaga. Egy régi latin mondás szerint a pénz az, aminek nincs. Szerintem meg igenis van. Egyre többször érzem azt, hogy jelentős pozícióban levő emberek viselkedése, tettei, szavai mögül árulkodóan szivárog, ömlik, buzog a pénz mindent elborító illata. Lassan a kultúrát, a versenysportot, a műkritikát, a környezetvédők dacos kiállását sőt, agyon reklámozott, függetlennek kiáltott emberjogi szervezetek vezető szereplőit is körül lengi ez, a nemcsak az orrunkat, de a lelkünket is bántó, szúrós szag. Mást tesz a kéz, mint amit a száj hirdet s minden és mindenki megvehető.

Sajnos, sokszor még az egyházi embereket is a pénz szag vonzza, készteti helyváltoztatásra, véleményformálásra, versengésre. Pedig a bibliai tanítás szerint minden rossznak eredője a pénz után érzett szerelem. Legalább nekünk ügyelni kellene magunkra, hogy be ne szippantson ez a világban egyre inkább elhatalmasodó életcél. Egyetlen feladatunk lenne: Krisztus jó illatát vinni a pénz szagától bűzölgő világba. Erre kellene készülnünk, törekednünk és cselekedetekkel hinteni szét a világban a megváltottak jó illatát.