Ha a legkisebb névértékű papírpénzből annyi lenne a tarsolyomban, amennyiszer hallottam és olvastam ezt a szót amióta a világon vagyok, akkor nagyon sok jó ügyet tudnék támogatni és sok embernek tudnék anyagilag segíteni. Már zsenge gyermekkoromban társa lett ez a szó az életemnek, ahogy a szüleimnek is. Olyan sok országgal és néppel kellett együtt érezni és segíteni, hogy fel sem tudnám sorolni őket. Szegény édesanyám kevéske tanítói fizetéséből egyre-másra vonogatták le az „önként vállalt” összegeket, melyeket az állami és a párt vezetői – bár ez ugyan az a csapat volt – eldöntöttek. A fizikai dolgozók meg kommunista szombatokat tartottak, teljesen önkéntesen. Úgy rémlik, segítettünk az etiópokon, Vietnám népén, a kubai dolgozókon és bizonyára másokon is. Természetesen a szocialista tábor tagjaival is szolidárisok voltunk, kivéve, amikor valóban szükségük lett volna a segítségnyújtásra. Mondjuk 68-ban, 80-ban, vagy 90-ben. Szurkoltunk a lengyelek szakszervezeti mozgalmának, amelynek nyomán végül is új szelek fújtak náluk. Amikor eljött a rendszerváltás, felismertük a lehetőségét annak, hogy a határon túl rekedt magyarokon segítsünk. És segítettünk is. Lelkesen, tiszta szívből, mert a magyar békés, jólelkű nép.
Most megint hallom, olvasom a szót, a legkülönbözőbb összefüggésben. Már megint ránk erőltetik és meg akarják mondani, hogy kikkel legyünk szolidárisak. Az afroamerikai polgárokkal, a volt gyarmati országokkal, a melegekkel, a gazdasági menekültekkel és a sor végtelen. No és természetesen Ukrajnával, ahol eddig is olyan gondosan vigyáztak a más nemzetiségű, őshonos lakosok emberi jogaira és érdekeire, hogy már ott is toporognak az Unió küszöbén.
Sajnálom az ukrán embereket, akiknek hazájában fegyveres konfliktus teszi lehetetlenné a normális életet, akik közül sokan esnek áldozatul helyi és külföldi gazdasági érdekeknek. Együtt érzek velük. Ám úgy vélem bolond ember az, aki amikor a mellette levő porta ég, a magáét is felgyújtja, ahelyett, hogy oltana és szállást adna szerencsétlenül járt szomszédjának. Befogadni, gondoskodni, szeretettel látni, számomra ez a szolidaritás. Annak figyelembevételével, amit az apostol intésként írt a korintusiaknak: azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok.