Napi lelki táplálék

Alázat

Heti útravaló – V.J.

Egy olyan szó, amelynek főnévi formája teljesen kikopott a beszédünkből. Már az 1987-es értelmező szótár is csak az aláz és alázkodik igét írja le és az alázatos melléknevet magyarázza.

„aláz –megszégyenítő helyzetbe juttat. Az a magatartás, amelyben vki függőségének és jelentéktelenségének tudata fejeződik ki. alázkodik – nagyon megalázkodik. alázatos – akire jellemző az alázat, vagy alázatot kifejező, pl: köszönés.”

Csak negatív értelemben használatos napjainkban, súlyosbító jelentéssel bír, ha a meg vagy le igekötő is kapcsolódik hozzá. De nem csak a szavaink közül hiányzik, hanem a mindennapjainkból is. Mit is jelent? Valami olyasmit, hogy képes vagyok magamat háttérbe szorítani, másokkal szemben. Elfogadom, hogy nem rólam szól a világ, nem én vagyok a kezdete, ahogy a vége sem. Élnek körülöttem mások is, kiknek nem az a célja, hogy engem eltapossanak, hanem segítő szándékkal teszik, amit tesznek, mondják, amit mondanak. Azt is jelentheti, hogy nem én vagyok a legokosabb a világon, olyan bölcs, hogy már nincs is szükségem senkire és semmire.

Sok ember hiszi, hogy az ő egója fényes nap, amely értelmet ad a világ létezésének, ő maga a tökéletesség és mindennek a mértéke az, mi neki jó vagy jól esik.

Egyre többször hallani, hogy az egyetemi oktató, aki megbuktatja a diákot, mert annak fogalma sincs az elsajátítandó anyagról, megalázza a szerencsétlent. Lassan már a középiskolákba is beszivárog a „nekem ne mondja meg ez a hülye X, hogy mit csináljak. és hogy csináljam, tudom én azt, jobban mint ő.”És ezt ragozhatjuk tovább, a tanár helyébe behelyettesítve szülőt, főnököt, idősebb, tapasztalt kollégát.

Pedig ha nem lenne alázat, nem lennének olyanok, aki képesek magukat háttérbe szorítani, az élet nagyon sok területén elbuknánk és bajba kerülnénk.

Mert aki valakit ellát, ápol, gyógyít, tanít, kiszolgál, esetleg elvisel, az bizony az alázatot gyakorolja. Azt a fajtát, amit a keresztyénség erénnyé magasztosított. Másokért lemond a saját idejéről, kedvteléséről és erejét megfeszítve nem a saját érdekében cselekszik és fárad.

Az alázat nem azonos a megalázkodással, a szolgalelkűséggel, mások elvtelen tömjénezésével a nagyobb falat kenyérért vagy a hatalomért. MErt az igazi humilitás – ahogy régen nevezték - azonos a szeretettel, adott esetben a megbocsátással és az újrakezdés lehetőségének megadásával.

Az emberiségnek azt kéne követni – no nem az instagramján, hanem a mindennapokban, - aki erre életével és halálával a legszebb példát adta elénk. Akkor is, ha az alázat nem trendi.