Amikor az ember belefárad a sokak számára egyetlen szórakozási lehetőséget kínáló televízióba, amely egyre idegesítőbb és lélekrombolóbb műsorokkal és mindent elborító reklámokkal bombázza az agyunkat, akkor visszatér a könyvekhez és a külső adathordozókon tárolt filmekhez. Mindenkinek megvannak a kedvenc filmjei, ezeket képes sokadjára is megnézni, mert tartalmuk, szereplőik, képi világuk és a bennük fellelhető igazság újra és újra lenyűgözi.

Az én listámon előkelő helyet foglal el a címben idézett, 2005-ben készült alkotás, annak is a rendezői változata. A keresztes háborúk korába játszódó kalandfilm elrepít minket keletre, a lovagok által elfoglalt Jeruzsálembe, aminek megvívása hosszú évtizedekbe, véres harcokba és sok-sok ezer ember életébe került. A lelkesítő cél elérése érdekében – hogy Jézus halálnak és feltámadásának helye legyen ismét a keresztyéneké – mezítlábas tömegeket, profi harcosokat, gazdag főurakat és királyokat indított a Szentföldre. Az ősi vágy, hajtotta őket, mely egyidős az emberiséggel: egy jó, egy tökéletes királyság megvalósítása, ahol béke, szeretet, jólét uralkodik, ahol mindenki boldog. Azt hitték ott lehet, ott jöhet el a felhőtlen boldogság, az égi, paradicsomi békesség. De nem jött el. Örök óhaj ez. Háborúk ezrei indultak ilyen ábrándok nyomán, mióta világ a világ. Különböző szövetségek, és szervezetek jöttek létre, mind békét, egyetértést, jólétet, egyenlőséget ígérve. Aztán rendszerek dőltek meg, szövetségek bomlottak fel, birodalmak hullottak szét, amik mind demagóg módon ezt hirdették magukról.

A film egyik legkedvesebb szereplője számomra Jeruzsálem királya, VI. Balduin, aki a film egésze alatt egy fényes, cizellált ezüst álarcot visel. Ez csak akkor kerül le róla, amikor meghal, s mögötte ott van szánni való, leprától barázdált, eltorzult arca. Számomra a hiábavaló emberi erőfeszítés jelképe ez. A nagy ábránd szétfoszlik, a királyság megrendül, és végül a muszlim Szalahadin visszaveszi a várost. Emberi eszközökkel a paradicsomi állapotokat nem lehet megvalósítani. Akkor sem lehetett, ma sem lehet. Mert az önzés, a saját érdek, a pénz hatalmától való megrészegedés elnyomja, felülírja a jószándékot, a józanságot és az erkölcsi rendet. Lássuk meg az aranyálarcokat és mögöttük a szánni való, saját életét féltő kicsinyes emberi indulatokat. A hangzatos jelszavak és nagy ígéretek nem vezetnek el a mennyei királyságba. Oda csak az vezethet el, aki azt mondta magáról, hogy út, igazság és élet.