Elmélkedtünk már a cím szószerinti jelentésén, de most átvitt értelemben is vizsgáljuk meg ezt a szópárt. Mindannyian ismerjük a belőle alkotott közmondásokat: ki mint vet, úgy arat, ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, aki szelet vet, vihart arat. Annyira egyértelműek, hogy tán nem is szorulnak magyarázatra. A tett és a belőle fakadó következmény fel nem oldható kapcsolatára utalnak, vagy éppen a mulasztás következményeire hívják fel a figyelmünket. Mire gondolok?

Van egy kínai mese a gazdag kereskedőről, aki hatalmas házban él és élvezi munkája gyümölcseit, jólétet és fedelet teremtve nem csak magának, hanem fiának és családjának is. Amikor belefárad a munkába, mindenét átadja neki, csak egy szobát kér, ahol szép csendesen élhet. A fiú azonban rövid idő múlva kiteszi az utcára és a koldusok kenyerét kénytelen enni. Egyik nap találkozik a piacon az unokájával és megkéri, hozzon számára egy meleg takarót, mert nagyon fázik. A fiúcska szalad és tolmácsolja az üzenetet. Apjában megmozdul a lelkiismeret szikrácskája és felküldi a padlásra, hogy onnan hozzon le egy régi takarót és vigye el nagyapjának. A gyermek előtte kettészakítja a rongyos plédet és az egyik darabjával el akar indulni. Az apja megkérdezi, hogy miért tépte ketté s megkapja a választ: - Ezt elteszem, hogyha öreg leszel és te is a piacon laksz és fázol, majd odaadhassam neked.

Azt gondoljuk, csak a pedagógus, a lelkész munkája magvetés. Pedig van egy ennél sokkal fontosabb magvetés is. Az, amit a szülők vetnek gyermekeik szívébe, lelkébe. A kimondott és kimondatlan szavak, tettek, indulatok, a nehéz helyzetekben való helytállás, a konfliktusok kezelésének módja és eszközei is magok. Előbb utóbb kihajtanak. Olyat vessünk, - még ha nehéz is – hogy gyönyörködni tudjunk majd benne, ha felnövekszik.