Azok a kivételes dolgok, amelyek jellemzőek ránk, magyarokra, az országunkra, a kultúránkra, tudományos és művészeti életünkre, épített örökségünkre. Nyolc kategóriában lehet jelölni erre a címre – kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus, agrárium és vendéglátás, egészség és életmód, épített környezet, ipari műemlék csoportban - és több lépcsőn keresztül jut el a végleges döntőbizottság elé a felterjesztett javaslat. Mindig vannak fanyalgók, akik azt mondják, minek ez, mi úgyis tudjuk, hogy Hollókő gyönyörű, hogy a Vizsolyi Biblia értékes örökség, a herendi porcelán gyár termékei úgy szintén. Minek ez a túl lihegése a saját dolgainknak. Persze, más népeknek is vannak műemlékei, értékes falvai és nemzeti nyelvű, teljes bibliája. A hungarikumok nem más népek és kultúrák ellen szólnak, hanem saját nemzeti önbecsülésünk mellett. Emlékeztetve, hogy mi mindenen mentünk keresztül hosszú évszázadok alatt. Tudatosítva bennünk, hogy mindezek ellenére maradtak meg - ha csak kőhalom formájában is – váraink, a török elnyomás alatt lett egységes nyelvünk és tartottuk meg keresztyén hitünket és anyanyelvünket. A nép pedig élt és művelte a földet, nem veszítette el életkedvét, virágokat hímeztek a ruhákra, szűrökre, festettek a templomok kazettáira és a mindennapi használati tárgyak oldalára. Talán a legfontosabb hungarikumról el is feledkeztünk már, pedig ez mindennek az eredője, ami díjat nem kapott, de ott van minden egyes megtisztelést elnyert tárgy, épület, étel, látványosság mögött. Ez pedig nem más, mint az a képesség, amely segített újra-meg újra talpra állni, ismét nekifogni az építésnek, alkotásnak, életnek. Vajon mi táplálta ezt a minden felett való élni akarást, a létezésnek való hősies nekifeszülést (újra meg újra az életnek), a vérrel és verítékkel véghezvitt sokszori országépítést?

Úgy hiszem, az a gondolat és meggyőződés, hogy nem véletlenül vagyunk a világon és nem véletlenül vagyunk itt, a Kárpát-medencében. Feladatunk van, amit el kell végezni, minden nemzedéknek a magáét. Építeni, megmenteni, megtartani és tovább adni kincseinket az utánunk jövő nemzedékeknek. Áldássá lenni, lehet, hogy csak egy embernek, de lehet egy kisebb közösségnek vagy egy nemzetnek.

Attól félek lassan az efféle gondolkodás is egyedivé válik. Tennünk kéne róla, hogy ne így legyen.