Ez a két szó, s a mögöttük levő tevékenység ősidőktől fogva meghatározza az emberiség életét. Ha enni akarunk, akkor vetni kell és remélni, hogy lesz belőle aratás, szüret, s eredményeként nem kell éheznünk.

Ósdi szövegnek tűnik, de bizony ma is minden, ami az asztalunkra kerül ennek a két munkafolyamatnak az eredménye. A városban élő embertömegek milliói mintha elfeledkeznének erről. Hallottam olyan gyermekről, aki a tanítónéni kérdésére, hogy mi borítja csirke testét, azt válaszolta, fólia. Az állatsimogatóban meg elcsodálkozott, hogy tyúknak feje is van meg kaparója. Sokan elszakadtak a valóságtól. A paraszt szitokszóvá változott, pedig az istenített természettel való együttélésnek aligha van szebb példája, mint a földet művelő, gazdálkodó ember. Évszázados tapasztalat, tudás birtokában vannak, akik ezt tanulták és a kevesek, akik még mindig ugyanazon a településen gondozzák a földet, ahol dédapáik is tették. Ismerik a dűlőket, tudják, mit mikor és hová kell vetni ahhoz, hogy a lehető legjobban teremjen. Mennyi és milyen trágyát igényel egyik vagy másik, mikor és mi ellen kell védeni az éppen csak sarjadó, vagy aratásra érett növényeket. Mert veszély az van bőven. Aki még virágot sem ültetett soha, nem is tudja, mennyi baj leselkedik a növényekre. A mikroprocesszorokat nem veri el a jég, de az almát igen, az autóalkatrészekbe nem üt bele a zsizsik, a gabonába annál inkább, s ha a szerelő leteszi a racsnit, az másnap ugyan úgy várja, ahogy ott hagyta. Aki vet és arat, mindig résen van. Egyik szeme a táblákon, gyümölcsösön, a nyájon. A másik meg az égen, mert ahogy a hallhatatlan Bud Spencer magyarázza pókerezni tanuló öccsének a filmben, minden tudás semmivé lesz, ha nincs velünk a mázli faktor. A rég földművelő azt mondta, ha nincs rajtunk áldás, akkor minden hiába. Hiába vetünk, nem fogunk aratni, s még az is előfordulhat, hogy nincs értelme vetni, hisz áll a víz a földeken, vagy éppen a minden beborító aszály száraz porát teríti a szél mindenfelé. Még mielőtt az a vád érne, hogy ez legfeljebb dél-Európában vagy az észak-afrikai országokban fordulhat elő, hadd emlékeztessek az 1863-ba országunkat sújtó éhinségre, amelyről még Jókay is megemlékezett egyik híres regényében. Az időjárás nagyon fontos tényező a mezőgazdászok életében, s mivel ők etetnek minket, így a miénkben is. És nem azért kell a hó, hogy mindenki elmehessen síelni, aki szeretne, hanem azért, hogy betakarja a gabonát. S igenis kell hosszú ideig a komoly fagy, mert különben a kártevők milliói vészelik át a telet, tönkretéve egy ország termését. A nyár sem azért fontos, hogy süttethessük magunkat a nappal egy szép vízparton, hanem, hogy minden növekedjen, érjen, ízesedjen. Az eső pedig nem kirándulás és autózást nehezítő tényező, hanem az élet egyik alapfeltétele.

Kirándulni, síelni, nyaralni éhezve nem kellemes. Becsüljük meg azokat akik vetnek és aratnak és mindenek felett azt, aki a növekedést adja.