A vattai református templom

Település: Vatta

1323-ban állt Szent Miklósról nevezett temploma, de az egyház középkori történetét nem ismerjük. 1544-ben a török felégette a falut. Az újra telepedő lakosság már református volt, kijavította és használta a régi kőtemplomot. 1730-ban vegyes vallású új telepesek jöttek, a régi templom 1746-ra rommá lett, mely ekkor már kívül is esett az új és lakott falu területén.

Az egyház 1814-ben felépítette a mai templomot, valószínűleg a korábbinak az átépítésével. 1882-ben bővítették a szűkös templomot. 1892-ben emelték keleti homlokzat elé a 23 m magas tornyát. A belső mennyezete sík, vakolt, szószékkoronája említésre méltó. A kisharangját Négyesi Szepesi István öntette a Vattai szent Ecclesia számára 1769 évben.

Három harangja van. A 250 (74 cm) és 93 kg-osat (56 cm) Walser Ferenc öntötte 1927-ben Bp-en, a nagyobbik felirata: „Isten dicsőségére öntették a vattai ref. egyháztagok…” A kisebbiké: „Halandó gondolj végórádra. A vattai ref. egyháznak öntette Kocsis József és neje Pap Borbála…” A 60 kg-os (46 cm) ismeretlen helyen készült, felirata: „T. N. Négyessi Szepessi István úr rendelesebül öntette az wattai r.sz. ecclesia szamara ano1769.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1