A tiszacsermelyi református templom

Település: Tiszacsermely

Bodrogközi tanyákból alakult 1948-ban ez a község. Az egykori uradalmi majorban épült 1936-ban e kicsiny templom. Az alapkőbe, egy literes üvegbe zárva helyezték el a templom építésére adományt tevők névsorát. A belső mennyezete sík, vakolt. Északi homlokzati tornyocskája inkább csak jelképnek épült.

1979 tavaszán vihar sodorta le a templom tetőzetét és tornyát. Még ugyanabban az évben kijavították a sérüléseket egyházkerületi és a cigándi anyaegyház pénzbeli segítségével, továbbá a hívek áldozathozatalával és ingyenes munkájával. A templom előtt áll az egyszerű és kicsiny harangláb.

Az 50 kg-os (40 cm) harang felirata: „Öntötte és a czigándi ref. iskola részére ajándékozta Egry Ferenc, Kisgejőc, 1909.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1