A sajókazai református templom

Település: Sajókaza

Neve 1231 óta ismert, amikor Szent Jánosról nevezett monostora volt, és 1329-ben állott Szent Vidről és Modestről nevezett plébániatemploma, amelyhez gótikus, támfalas, keletelt szentélyt építettek a XIV. században. A népes falu 1461-re városi rangot és vásárjogot kapott.

A XV. században fallal kerítették körül a templomot, mely a török világban menedékhelye volt a lakosságnak. Az 1595-ös összeírás a reformátusok gótikus templomáról szól. A templomot 1698-ban rendbeszedték, majd 1713-ban vármegyei segítséggel renoválták, sík, vakolt mennyezetet készítettek. A belső berendezések 1734-57 között készültek. A sekrestyét 1749 körül bontották le. A szentélykarzat és a szószékkorona 1757-ben, az úrasztala 1793-ban, a kőkarzat pedig 1794-ben készült. A templom nyugati homlokzat előtti torony megőrizte román kori jellegét, de 1791-ben magasították, majd 1853-ban még feljebb emelték, jelenleg 37 m magas. A templom ablakait 1975-ben eredeti formára állították vissza.

A 417 kg-os (91 cm) harang felirata: „A sajókazai ev. ref. egyház a saját költségén öntette mélt. Báró Radvánszky Béla főgondnoksága alatt, az MDCCCLXXXVIII. évben. Öntötték Seltenhofer Frigyes fiai Sopronban, 1888 – 634 sz.” A 207 kg-os (75 cm) felirata: „Tebenned bíztunk eleitől fogva Uram! Készült a sajókazai ref. hívek adakozásából az Úrnak 1938-ik esztendejében. Öntötte Szlezák Ráfael harangöntőmester Bp-en.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1