A makkoshotykai református templom

Település: Makkoshotyka

Neve 1262 óta ismert. Középkori templomát a reformátusok még 1722-ben is használták. Egy korábban épült fa haranglábat javítottak 1768-ban. A templomot 1823-ban bontották le, s helyette még abban az évben újat építettek. Ennek a falai azonban száz esztendő alatt annyira megromlottak, hogy 1927-ben a hatóság életveszélyessége miatt bezáratta.  

 

A mai templom épült 1941-50 között észak-déli tengelyben. A déli homlokzat előtti 17 m magas torony 1942-ben készen volt. A mennyezet sík, vakolt.

A 200 kg-os (96 cm) acélharangot Diósgyőrben készítették 1966-ban, felirata: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Róm. 8:31. Öntette Isten dicsőségére a makkoshotykai református egyházközség az Úrnak 1966. évében.” A 93 kg-osat (52 cm) Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön, felirata: „Isten dicsőségére öntették a makkoshotykai egyház buzgó hívei Meczner Gyula főgondnok, Kőrössy György lelkész és ifj. Vitányi István algondnok idejében,1914.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1