A komjáti református templom

Település: Komjáti

A XV. században épült gótikus temploma a reformáció óta református templom, így rögzíti ezt az 1595-ös összeírás is. A templomot a soproni országgyűlés határozata értelmében 1681-ben elvették a reformátusoktól, ezért szerepel az elfoglalt templomok listáján, de nem sokkal később ismét és végleg református templom lett.

1790-ben fa harangláb épült a torony nélküli templom mellé. 1799-ben ezt jegyezték be a protokollumba: „Mikor építtetett? (ti. a templom) Annak végére járni nem lehet, minthogy az évek emlékezetit felülhaladó időktől fogva bíratott és használtatott.” 1804-ben alakították mai formára, de a keleti homlokzata elé csak 1912-ben épült a jelenlegi torony. Ekkor bontották le a még meglevő haranglábat. A belsőnek egyszínűre festett, kazettás jellegű mennyezete van, melynek csak a középső királykazettája érdemel említést. A szószékkorona 1755-ben készült.

A 160 kg-os (62 cm) harangot a Bp-i Hm készítette 1929-ben, felirata: „Isten dicsőségére készíttette a komjáti egyház,1929.”A 74 kg-osat (52 cm) Hőnig Frigyes öntötte 1893-ban Aradon, felirata: „Öntette Tóth Kálmán lelkész és Tobor István gondnokságában,1892.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1