A hidasnémeti református templom

Település: Hidasnémeti

Az 1200-as évek elején három Németi (Al-, Közép-, Fel-,) volt, ezek a királynéi tíz német telepesfaluhoz tartoztak, Vizsoly központtal. 1402-től a Perényiek birtoka, majd 1431-től vámszedőhely lett. A református lakosságnak az 1595-ös jelentés szerint temploma volt.

A XVII. századtól hídvámszedési jogot nyert a falu, attól kezdték Vámos- vagy Hidasnémetinek nevezni. 1696-ban temploma elhagyott volt. 1700-ban nem volt a tornyon tető. Mai temploma 1791-93 közt épült a keleti homlokzati tornyocskával együtt. Vörös márványból készült bejárati ajtókeretének homlokzatán az 1761-es évszám látható. Feltehető, hogy ez az ajtókeret a korábbi templomból került ide. A kis templom belsejének egyszínűre festett, kazettákra osztott famennyezete van. Az épület nyugat felé félkörívesen zárul. A templomot 1880-ban és 1982-ben újították meg.

A 45 kg-os harangot Hőnig Frigyes öntötte 1903-ban Aradon, felirata: „Öntette a hidasnémeti ref. egyház.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1