A hejőszalontai református templom

Település: Hejőszalonta

A falu az 1200 körüli években vásáros hely volt. 1300-tól köznemesek lakták, majd 1546-ban elpusztította a török. Az újratelepült református lakossága használatba vette a megmaradt régi fatemplomot, amit még 1732-ben is használtak.

A fatemplomot 1794-ben bontották le. Ennek a helyén építették fel 1794-1800 között a késő barokk stílusú jelenlegi templomot. A keleti homlokzat előtti tornyot 1800-ban készítették el. A templom nyugaton félkörívesen zárul, mennyezete sík hajópalló. 1936-ban ledőlt a hagymás toronysisak, újjáépítése 1942-ben történt meg mai formájára, magassága 26 m.

A 375 kg-os (89 cm) harangot a Bp-i Hm készítette, felirata: „Erős várunk nékünk az Isten! Isten dicsőségére a hejőszalontai egyház részére néhai papii Kőrössy Dániel édesatyja és papii Vizsolyi Kálmán férje emlékére öntette özv. Vizsolyi Kálmánné az 1928-ik esztendőben. Jel. 14:11 v. Ézsaiás 55 r. 8-8 v. 57. r. 1 v. Öntötte Warga Frigyes 1928. Bpest.” A 190 kgosat (74 cm) Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön, felirata: „Öntette a hejőszalontai ref. egyház 1900-ban.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1