A hejőbábai református templom

Település: Hejőbába

Szent Péter tiszteletére szentelt egyháza volt 1332-ben. A falut 1544-ben és 1583-ban elpusztították a törökök. Újranépesülése után lakói reformátusok lettek. 1696-ban még látszottak a reformátusok által korábban használt középkori templom romjai.

1713-ban sárvályog falú templomot építettek maguknak, mellé különálló haranglábat készítettek. 1780-ban összedűlt a vályogfalú templom. Ekkor határozták el az új templom építését, amelyet 1790-1800 között építettek fel új helyen. A templom keleti homlokzata elé épült 1811-36-ig a torony. A fa harangláb, mely még mindig állt, egy 1852-ben támadt nagy tűzvészben égett le, a benne levő harangok is elolvadtak. A késő barokk stílusú templom nyugati végén félköríves záródású, mennyezete sík, vakolt, melyre 1928-ban égboltot utánzó festést készítettek. A toronynak 1975-ig szép barokk sisakja volt, amit akkor alacsony gúlasisakre cseréltek. A templomban látható az I. világháborús emléktábla. 1934-59 között lelkésze volt az irodalmi munkássággal is foglalkozó Szendrey László.

Három harangja van. 289 (80 cm) és 122 kg-osakat (58 cm) Walser Ferenc öntötte 1888-ban Bp-en, a nagy felirata: „A hejőbábai ev. ref. egyház részére készíttették Bay Bertalan főgondnok és neje Vadnay Mária.” A kicsié: „Öntetett a bábai egyház részére a hívek buzgóságából, No.1735.”A 197 kg-osat (72 cm) Ducsák István Őrszentmiklóson, felirata: „Szeretet − öröm − békesség harangja! Újraöntetett a hejőbábai református egyház tagjainak adományából az 1965. évben.” (A régié ez volt: „Horthy-harang. Öntötte Walser Ferenc Bp-en. Öntette vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó adományából a hejőbábai református egyház,1939.”)

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1