A bőcsi református templom

Település: Bőcs

Egy régi anyakönyvi bejegyzés szerint: „1546-ban M. Jakusits Péterné helvetica confession lévő Anna úrasszony fundálta e Bőtsi kőtemplomot!” Az 1595-ös összeírás ezt a református kőtemplomot találta Belső-Bőcsön (ekkor még két különálló falu állt egymás mellett, a másik neve Külső-Bőcs volt).

Állítólag a templom építését gróf Rákóczi László földesúr fejezte be. 1711-ben építették a tornyot, 1734-ben kifestették a templomot, 1810-ben még bővítették, majd 1870-ben az egész épületet lebontották. A templom körül a középkorban temető volt. 1871-ben építették a mai templomot a nyugati homlokzat előtti 34 m magas tornyával együtt. A belső tér mennyezete sík, vakolt.

Három harangja van. A 700 kg-osat (110 cm) Szlezák László öntötte Bp-en, felirata: „Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körül öveztél örömmel, hogy zengjen néked és el ne hallgasson felőled a dicséret. Uram én Istenem örökké dicsőítlek téged! Zsoltár XXX:12-13. Felejthetetlen férje és Bertalan fia emlékezetére öntette a bőcsi ref. egyháznak özv. Nagy Dánielné szül. Kiss Juliánna az Úrnak 1927. esztendejében.” A 450 kg-os (88 cm) felirata: „Öntette a bőcsi ref. egyház 1923-ban. Harangművek öntött engem Budapesten, R. W. Rincker által. No.4502.”A 226 kg-osat (74 cm) Ducsák István Őrszentmiklóson, felirata: „Isten dicsőségére a bőcsi református egyház részére Rácz Lídia és fia Bukszár Barnabás adományából és a gyülekezet tagjainak adakozásából készült 1959-ben.”

***

Forrás: Várady József templomos könyvei
További információk:

http://www.kondo.shp.hu/hpc/web.php?a=kondo&o=templomoskonyvek_0rb1