Köszöntjük a Tiszáninneni Református Egyházkerület Turisztikai oldalán. Portálunk ezen része azért jött létre, hogy olyan turisztikai értékek leírásait jelenítsük meg és reklámozzuk összefogottan, melyek kerületünk reformátusságának kezelésében, környezetében vannak.

Amennyiben gyülekezetében található bármilyen (a szó jó értelmében) turisztikai értékkel bíró látványosság, templom, harang, szálláshely, táborhely, stb. arról küldjön lehetőleg minél bővebb leírást és ha lehetséges képeket is a tirektartalom(kukac)gmail.com címre. Amit mindenképpen tartalmazzon a leírás: a látnivaló vagy szálláshely neve, leírása, elérhetősége, (ha valaki fel akarja keresni), és persze képek minden mennyiségben.

  • A felsőberecki református templom

    A mai templom előtt egy ismeretlen időben épült oratóriumról tudunkt. Amikor ez már alkalmatlan volt a további használatra, új templomot építettek 1943-ban. A torony a templom nyugati oldalának közepéhez épült. A mennyezet sík, vakolt. A templom a temetőben áll.
  • Az andornaktályai református templom

    Imaháza a XX. sz. második felében épült, a harangláb pedig 1933-ban készült. 2002-05 között megújították.  
  • A jákfalvai ökumenikus templom

    Ökumenikus templom, a római katholikus,evangélikus, református egyházak és az önkormányzat adományából épült. 2004. november 20-án szentelték fel. A toronyban két harang van, a nagyobbik az evangélikusoké, mely az iskola udvarán, ezen a telken fügött haranglábon, a kiesebb a katholikusoké volt, most átöntötte Gombos Miklós.
  • A hernádvécsi református imaház

    A reformátusok korábban az evangélikus templomot használták, de már pár éve megvásárolták ezt a falusi házat és abban alakították ki gyülekezeti otthonunkat. Harangjuk nincs.
  • A novajidrányi református templom

    A mai község három régi faluból tevődött össze: Alsó-, Felsőnovaj és Idrány. Alsónovajt IV. Béla király 1255-ben a jászói prépostságnak adományozta. Ebben egyház volt 1332-ben. A XVI. században mind a három faluban reformátussá lett a lakosság.
< 1 2 3 ... 46 47 48 49 50 ... 60 61 62 >