De végső soron fontosak a ránk hagyott és nekünk adott lehetőségek. Tanulhatunk belőlük, formálhatja az életünket. Nekem is van örökségem. Megörököltem többek között az édesapám Bibliáit. Volt neki több is. A héber és görög Biblia még theológus korából. Fiatalkorából a Károli, aztán újfordítású revideált és még annál is újabb. A kötések széthullottak, a fedlapok megkoptak, a lapok elsárgultak. De valamennyiben lila, kék, zöld, piros vagy fekete tintával aláhúzott sorokban olvasható hitvallások, kérdések vagy éppen válaszok jönnek elém az Igéből ma is. Mert én az Igét örököltem, ahogyan sokan mások, akik nemzedékről nemzedékre őrizték és továbbadták. Kivételes nagy kincs ez, és mindig nagy bátorságra van szükség, hogy méltóvá legyünk ehhez az örökséghez.

Letűnt korok és történelmi dicsőségek, tudományos tézisek olykor emlékeztetik az embert az előttünk járók életére. Aztán jönnek újabb és újabb korszakok, felfedezések, amelyek felülírják a régit és elfelejtjük azt a haladás, a jövő érdekében.

De a Biblia olyan örökség, amelyik nem a múltról szól, hanem jelent ad, hogy munkálhassuk a jövőt. Benne nincs semmi tévedés, nincs semmi elavult, nincs semmi, ami vissza akarna húzni, hanem előre mutat az egyetlen igazságra, Jézus Krisztusra, akiben örökséget kaptunk. Aki által az Isten gyermekei vagyunk.

„Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róma 8,17)

Rendkívüli örökségben részeltet bennünket a mi Istenünk. Olykor talán azt gondoljuk, azt érezzük, hogy elveszni látszik az örökségünk. De ez csak a mindenkori örökösök feledékenysége vagy elbizakodottsága miatt lehet így. Az Örökkévaló Isten azonban úgy döntött felőlünk, hogy megörököljük az Ő országát, és Ő hű és igaz, aki nem változtatja meg döntését.

Ez az oka annak, hogy mi ebben a gyorsan változó és mindent elveszíteni akaró világban mégis a megmaradás jeleit láthatjuk. Ebben a lapszámban az Abaúji egyházmegye gyülekezeteiről olvashatunk bővebben. Az elnéptelenedő falvakról, létszámában kicsi közösségekről, de mégis az életről. Mert a gyülekezetek életéről szóló beszámolók abban erősítenek meg és adnak reménységet, amiről az örökösök, az Isten országának népe számolhat be. „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8,31) A reformáció népeként értenünk kell az Ige szavát. Isten nem arra hívja az Ő gyermekeit, hogy a veszteségek fölött sírva emlékezzünk valami régmúlt dicsőségre, hanem ma akar az Élet Uraként bennünket megszólítani, reményt és megtartást adni. Soli Deo Gloria!

Hangóné Birtha Melinda főszerkesztő