Sajtos Istvánné, az intézmény vezetője párhuzamba állította a gyermeki lélek fejlődését az óvoda indulásával. Kiemelte, hogy az első évek a bizalom kialakulásának időszaka volt, amikor mind az egyházkerület felé, mind a társintézmények felé kellett erősíteni a létjogosultságot. A szülők bizalmát mutatja, hogy az elmúlt esztendőkben teltházzal működött az óvoda, sőt több férőhelyre is lett volna igény.
Az önállósodás évei következtek, amelyben – akárcsak a gyermek, az intézmény is – „az vagyok, amit szabadon akarhatok”. Később, az évek múlásával már azzá lett az óvoda, aminek magát el tudta képzelni. Az óvodáskorú gyermekálmok kezdtek megvalósulni: játszótér, tornaterem, sószoba. A református nevelés szerint Isten Igéjére alapozva minden napot áhítattal kezdenek a csoportszobákban. A gyermekek nemcsak Isten szeretetéről hallanak, hanem arról is, hogy Vele kapcsolatban lehet lenni. Hitük ébredezése az, amikor saját szavaikkal imádkoznak számukra fontos dolgokért. Külön öröm, amikor a gyermek vonzza Istenhez közel a szülőket, ennek eredménye a sok-sok keresztelés.
A gyülekezeti kötődés erősítésére a nevelési program része, hogy a családok a saját gyülekezetük életébe bekapcsolódjanak. A tanévnyitó és tanévzáró istentiszteletekre a Miskolc-Avasi templomban kerül sor. Ez a gyülekezet mindig is szoros kapcsolatot ápolt az intézménnyel.
Az óvodai fakultatív programok is változatos képet mutatnak: angol tanulásra, a zene alapjainak megtanulására, néptáncra, logopédiára, korcsolyázásra vagy bábszínház látogatásra van lehetőség.
Az eltelt tíz év visszatekintve számokban: több mint 300 gyermek, 15 óvópedagógus, dajka, konyhai és egyéb segítő fordult meg az intézményben, és végezte hűségesen a rá bízott feladatokat.
Csomós József püspök úr az ünnepi istentiszteleten kiemelte, milyen nagy felelősség a gyermekek között végzett munka, Isten Igéjének a gyermekek felé való tolmácsolása. Köszönet illeti azokat, akik erre elhívást kaptak, és küldetésüket naponta gyakorolják Isten segítségével.
A legelső óvodások ma már középiskolások, akik örömmel járnak vissza egy-egy délután vagy családi napon a régi közösségbe. Istené a dicsőség az elindulásért és a megmaradásért, a jövendő „csudálatos tetteire” nyitott gyermekszemek és szívek várnak hálaadással:
„Nem éltem még e föld színén:
te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én:
tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.”
Kósa Enikő
Az önállósodás évei következtek, amelyben – akárcsak a gyermek, az intézmény is – „az vagyok, amit szabadon akarhatok”. Később, az évek múlásával már azzá lett az óvoda, aminek magát el tudta képzelni. Az óvodáskorú gyermekálmok kezdtek megvalósulni: játszótér, tornaterem, sószoba. A református nevelés szerint Isten Igéjére alapozva minden napot áhítattal kezdenek a csoportszobákban. A gyermekek nemcsak Isten szeretetéről hallanak, hanem arról is, hogy Vele kapcsolatban lehet lenni. Hitük ébredezése az, amikor saját szavaikkal imádkoznak számukra fontos dolgokért. Külön öröm, amikor a gyermek vonzza Istenhez közel a szülőket, ennek eredménye a sok-sok keresztelés.
A gyülekezeti kötődés erősítésére a nevelési program része, hogy a családok a saját gyülekezetük életébe bekapcsolódjanak. A tanévnyitó és tanévzáró istentiszteletekre a Miskolc-Avasi templomban kerül sor. Ez a gyülekezet mindig is szoros kapcsolatot ápolt az intézménnyel.
Az óvodai fakultatív programok is változatos képet mutatnak: angol tanulásra, a zene alapjainak megtanulására, néptáncra, logopédiára, korcsolyázásra vagy bábszínház látogatásra van lehetőség.
Az eltelt tíz év visszatekintve számokban: több mint 300 gyermek, 15 óvópedagógus, dajka, konyhai és egyéb segítő fordult meg az intézményben, és végezte hűségesen a rá bízott feladatokat.
Csomós József püspök úr az ünnepi istentiszteleten kiemelte, milyen nagy felelősség a gyermekek között végzett munka, Isten Igéjének a gyermekek felé való tolmácsolása. Köszönet illeti azokat, akik erre elhívást kaptak, és küldetésüket naponta gyakorolják Isten segítségével.
A legelső óvodások ma már középiskolások, akik örömmel járnak vissza egy-egy délután vagy családi napon a régi közösségbe. Istené a dicsőség az elindulásért és a megmaradásért, a jövendő „csudálatos tetteire” nyitott gyermekszemek és szívek várnak hálaadással:
„Nem éltem még e föld színén:
te értem megszülettél;
Még rólad mit sem tudtam én:
tulajdonoddá tettél;
Még meg sem formált szent kezed,
Már elválasztál engemet,
Hogy társam légy e földön.”
Kósa Enikő