Korán reggel 6 óra után néhány perccel elindult a busz Miskolc felé, de még nem teljes létszámmal. Miskolc egyik nagyáruházának parkolójában csatlakoztak azok, kik az egyházmegyében Miskolchoz közelebb szolgálnak. Innen már teljes létszámmal indultunk a siroki vár felé. Az utazás közben reggeli elcsendesedést tartottunk, énekkel, igével és imádsággal, így kérve Isten áldását utunkra.
A siroki vár előtt megálltunk egy kis pihenőre, mert ha már útba esik, gondoltuk, megtekintjük a feldebrői altemplomot. Sajnos csak kívülről láthattuk, mert a templom kulcsai őrzőjének nem volt ránk ideje, de nem szomorkodtunk, mert nekünk sem volt időnk, indultunk a vár felé. A vár történetét figyelmesen hallgattuk a buszon, attól tartva, hogy esperes asszony betartja az ígéretét és kikérdezi tőlünk. Erre ugyan nem került sor, de megtudhattuk, hogyan kapcsolódik egybe a siroki vár és Gönc történelmi múltja.
A vár meghódítása koránt sem volt egyszerű feladat, még úgy sem, hogy aszfaltozott út vitt fel egészen a várfalakig. A forró időben való szenvedést azonban teljesen elfeledtette az elénk táruló kilátás. Miután mindenki kigyönyörködte magát, azon nyomban elkészült az első, majd második, harmadik és sokadik csoportkép a vár legmagasabb pontján. Vitathatatlan, nem kis csapatunk teljesen bevette a várat. De mint a történelem során oly sok mindenki, mi is önként feladtuk a várat és indultunk következő úti célunk felé.
Következett Recsk. Előbb meghallgathattunk egy előadást a táborról, a községről, majd a bányamúzeumot nézhettük meg, úgy indultunk a munkatáborba. Felvetődött bennem a kérdés, hogy egy ilyen gyönyörű és nyugodt környezetben hogyan voltak képesek olyan sok szörnyűségre. Azt gondolom, hogy méltatlanul kevés figyelmet szentelünk ennek a helynek. A történelmünkhöz tartozik, és mindenkinek hallania kellene róla, hogy soha ne történjen meg újra. A szomorú hangulatunkat talán a beszámoló elején említett sötét felhők is fokozták, mert ugyan induláskor nem voltak a fejünk felett, de így az ebéd idejére megérkeztek. De jól tudja a mi mennyei Atyánk, hogy mire van szükségünk, mivel az eső csak az étterem felé vezető úton ért el bennünket, mi pedig a buszból figyelhettük, hogyan frissül fel a természet. Így a kicsit lehűlt, friss levegőben jobban is esett az ebéd. Ebéd után még megvártuk, amíg a felhők az utolsó cseppjeiket is kifacsarják magukból, és addig megtudtuk a parádi Cifra Istállóban és Kocsimúzeumban, hogy miért is kocsi a kocsi, és mire jó az ötödik kerék.
Most már a nem is olyan kis csapatunknak csak az volt a feladata, hogy az ország legmagasabb pontját hódítsa meg. A Kékes tetőn is az eső utáni hangulat fogadott bennünket, a fűszálakon, faleveleken még meg-megcsillantak az esőcseppek a ragyogó napsütésben. A legbátrabbak, és csakis a legbátrabbak (vagy azok, akiket a legbátrabbak rábeszéltek) merészkedtek fel a kilátóba, ahol körbenézhettünk. Miután a legbátrabbak eleget nézelődtek és újra a földön jártak, ismét csoportképek következtek annál a bizonyos kőnél, mely megmutatja, hogy hol van az ország legmagasabb pontja. Innen a buszhoz indulva csupán csak egy program maradt: Mátraháza – református üdülő, konferencia központ..
A felújított gyönyörű és modern épületet látva sokan kedvet kaptak, hogy következő nyaralásukat talán itt töltsék el. Csoportunk olyan megkülönböztetett helyzetben volt, amit nem sokan mondhattak el magukról. Beléphettünk ugyanis a püspöki lakosztályba (meglepetésünkre nem sokban különbözött a többi szobától, talán abban, hogy a kilátás sokkal rosszabb volt, mert eltakarták a fák). Mindenesetre az üdülő bejáratát díszítő igevers mindenképpen nekünk, kirándulóknak szólt: „Jól tetted, hogy eljöttél…” Azt hiszem, mind, akik ott voltunk, jól tettük, hogy elmentünk. Még egy kis levezető séta a Sástó körül is ezt az érzést mélyítette bennünk. Mert nem csak a gyerekek találtak egymásra és egymásban barátokra, de a felnőttek és szolgatársak is kicsit közelebb kerülhettek egymáshoz. A napot természetesen igével, hálaadással és énekkel zártuk. És milyen kegyelmes a mi Istenünk, hogy épségben hazavitt mindenkit, és a hazafelé úton szivárvány is kísérte utunkat, a buszunk felett.
Jól tettük, hogy elmentük, legközelebb is jól fogjuk tenni, ha elmegyünk!
Akik szeretnének belekóstolni a vidám hangulatba, és, hogy mikben is gyönyörködtünk, az alábbi linken találnak egy kis ízelítőt képekben:
www.tirek.hu/lap/abauj/hir/mutat/34672/
Ficzere Csilla
A siroki vár előtt megálltunk egy kis pihenőre, mert ha már útba esik, gondoltuk, megtekintjük a feldebrői altemplomot. Sajnos csak kívülről láthattuk, mert a templom kulcsai őrzőjének nem volt ránk ideje, de nem szomorkodtunk, mert nekünk sem volt időnk, indultunk a vár felé. A vár történetét figyelmesen hallgattuk a buszon, attól tartva, hogy esperes asszony betartja az ígéretét és kikérdezi tőlünk. Erre ugyan nem került sor, de megtudhattuk, hogyan kapcsolódik egybe a siroki vár és Gönc történelmi múltja.
A vár meghódítása koránt sem volt egyszerű feladat, még úgy sem, hogy aszfaltozott út vitt fel egészen a várfalakig. A forró időben való szenvedést azonban teljesen elfeledtette az elénk táruló kilátás. Miután mindenki kigyönyörködte magát, azon nyomban elkészült az első, majd második, harmadik és sokadik csoportkép a vár legmagasabb pontján. Vitathatatlan, nem kis csapatunk teljesen bevette a várat. De mint a történelem során oly sok mindenki, mi is önként feladtuk a várat és indultunk következő úti célunk felé.
Következett Recsk. Előbb meghallgathattunk egy előadást a táborról, a községről, majd a bányamúzeumot nézhettük meg, úgy indultunk a munkatáborba. Felvetődött bennem a kérdés, hogy egy ilyen gyönyörű és nyugodt környezetben hogyan voltak képesek olyan sok szörnyűségre. Azt gondolom, hogy méltatlanul kevés figyelmet szentelünk ennek a helynek. A történelmünkhöz tartozik, és mindenkinek hallania kellene róla, hogy soha ne történjen meg újra. A szomorú hangulatunkat talán a beszámoló elején említett sötét felhők is fokozták, mert ugyan induláskor nem voltak a fejünk felett, de így az ebéd idejére megérkeztek. De jól tudja a mi mennyei Atyánk, hogy mire van szükségünk, mivel az eső csak az étterem felé vezető úton ért el bennünket, mi pedig a buszból figyelhettük, hogyan frissül fel a természet. Így a kicsit lehűlt, friss levegőben jobban is esett az ebéd. Ebéd után még megvártuk, amíg a felhők az utolsó cseppjeiket is kifacsarják magukból, és addig megtudtuk a parádi Cifra Istállóban és Kocsimúzeumban, hogy miért is kocsi a kocsi, és mire jó az ötödik kerék.
Most már a nem is olyan kis csapatunknak csak az volt a feladata, hogy az ország legmagasabb pontját hódítsa meg. A Kékes tetőn is az eső utáni hangulat fogadott bennünket, a fűszálakon, faleveleken még meg-megcsillantak az esőcseppek a ragyogó napsütésben. A legbátrabbak, és csakis a legbátrabbak (vagy azok, akiket a legbátrabbak rábeszéltek) merészkedtek fel a kilátóba, ahol körbenézhettünk. Miután a legbátrabbak eleget nézelődtek és újra a földön jártak, ismét csoportképek következtek annál a bizonyos kőnél, mely megmutatja, hogy hol van az ország legmagasabb pontja. Innen a buszhoz indulva csupán csak egy program maradt: Mátraháza – református üdülő, konferencia központ..
A felújított gyönyörű és modern épületet látva sokan kedvet kaptak, hogy következő nyaralásukat talán itt töltsék el. Csoportunk olyan megkülönböztetett helyzetben volt, amit nem sokan mondhattak el magukról. Beléphettünk ugyanis a püspöki lakosztályba (meglepetésünkre nem sokban különbözött a többi szobától, talán abban, hogy a kilátás sokkal rosszabb volt, mert eltakarták a fák). Mindenesetre az üdülő bejáratát díszítő igevers mindenképpen nekünk, kirándulóknak szólt: „Jól tetted, hogy eljöttél…” Azt hiszem, mind, akik ott voltunk, jól tettük, hogy elmentünk. Még egy kis levezető séta a Sástó körül is ezt az érzést mélyítette bennünk. Mert nem csak a gyerekek találtak egymásra és egymásban barátokra, de a felnőttek és szolgatársak is kicsit közelebb kerülhettek egymáshoz. A napot természetesen igével, hálaadással és énekkel zártuk. És milyen kegyelmes a mi Istenünk, hogy épségben hazavitt mindenkit, és a hazafelé úton szivárvány is kísérte utunkat, a buszunk felett.
Jól tettük, hogy elmentük, legközelebb is jól fogjuk tenni, ha elmegyünk!
Akik szeretnének belekóstolni a vidám hangulatba, és, hogy mikben is gyönyörködtünk, az alábbi linken találnak egy kis ízelítőt képekben:
www.tirek.hu/lap/abauj/hir/mutat/34672/
Ficzere Csilla