Különleges a szántóföldbe elrejtett kincs, mert nem erős falak, páncélszekrény óvja, hanem a feledés. Sajnos énekeskönyvünkben is sok ilyen elfeledett kincs lapul, vagy azért, mert nem használjuk, nem énekeljük, vagy azért, mert bár ismerjük, nem tudjuk a történetét, értékét. A miénk, mégis méltatlanul mellőzzük, és leporolás helyett kicseréljük újra. Pedig nem mind arany, ami fénylik! Gyülekezeti éneklésünk megújítására, felfrissítésére kértük meg dr. Barsi Ernő bácsit. Közel áll hozzánk, hisz a Bükk lábainál, Sályban született, itt volt gyermek, tanító, kórusvezető. Testvérként szólított meg, aki jól ismeri a szüretelő énekeket, népdalainkat, dalos lelkünket. Tanulmányai és tapasztalata pedig tudományos igényességet hozott, garantálva, hogy amit ő előás, az értékes, arról érdemes lefújni a port, azt jó lesz újra megtanulni, mert gazdag, tartalmas, lelket építő. A délutáni istentisztelet keretében XVI. századi énekeinktől kezdve ismerkedtünk nemcsak az énekekkel, dallamokkal, de a szerzők életével, hősies végvári vitézségükkel vagy a későbbi diákélet hangulatával is. A muzsikáló magyar költők belopták szívünkbe magukat. Ernő bácsi nemcsak a 92 éves korát meghazudtoló átéléssel közvetítette a múltat, hanem meg is mutatta, milyen aktuális ma is a szép magyarsággal kifejezett hitvallás, öröm és szerelem. A Sályi Kamarakórus, Barsi Hajna szólóéneke és Ernő bácsi hegedűje segítségével meghallottuk, hogy ezek az énekek élnek, nem csak szövegük szép, de dallamuk is kedves a magyar fülnek. Külön öröm volt velük énekelni! Mivel az előadás nem ragaszkodott szorosan az énekeskönyvhöz, megtudtuk, hogy az Unió himnuszaként ismert örömódának is van magyar vonatkozása! A találkozás ötletgazdája és fő szervezője Madarász Bertalan presbiter testvérünk volt, ő és családja segített, hogy szép lelki, zenei élményekben legyen részünk, illetve találkozzon a két gyülekezet. Az alkalom után a gyülekezeti teremben természetesen nem csak sütemény, de szőlő és bor is fogyott. Senki nem sietett haza, hisz itt sem csak a gyomrunkat kényeztettük: versek hangzottak el, kapcsolatok épültek, Ernő bácsi pedig a Daloló Bükkalja című könyvét dedikálta.
Köszönet illeti a résztvevőket, hogy kis gyülekezetünk ilyen szép ajándékot kapott. A kapott kincsek megtartása, használata most már a mi feladatunk, felelősségünk és lehetőségünk. Igyekszünk értékeinket tovább bővíteni, és nem csak vitrin alatt mutogatni, hanem használni, a fiataloknak továbbadni, hogy ami élt és életet hordozott, az jó földbe elvetve ma is mag lehessen!
F.J.