Az lett. Szerintem. Szerintünk. Hirdettük hetekig (vidéki kicsi gyülekezetekben kell is, hogy legyen idő a határidőnaplót a megfelelő oldalon begyűrni), végül elérkezett a nap. Ködös, január végi, mindenkinek nyűgös reggelen érkezett a busz Jósvafőre. Átlagos vasárnapi létszámmá bővültünk, mikor Szinpetriben is csatlakozott a bátrak másik fele. Igen, azok. Később döbbentünk csak rá, mennyire bátornak kell lennie annak, aki bele mer nézni egy tükörbe, főleg, ha Krisztus tartja azt elénk. Mert abban nem olyanok vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk, hanem olyanok, amilyennek Ő lát minket. Sebzettek, eltévelyedettek, gyűlölők, gyilkosok, erőszakosak, hazátlanok, apátlanok, anyátlanok. Egyszóval kegyelemre szorulók.
Megérkeztünk. Bemutatkozás, általános ismertető, kíváncsi tekintetek, „részegszemüveg”, utóbbival ,,kispolszki-rally”, van, aki meg is jegyzi, hogy talán „tiszteletes úrnak nincs is jogosítványa.” Ez igaz, erre valóban nincs. Ahogy senki másnak. Várakozás, talán a levegő is remeg. Elindul az egyik csapat, később a másik is. Olvassuk a tablókat, nézzük a videókat. Csend. Nem a kiállítás csendje, hanem a sikoltó léleké. Egyre sápadtabb arcok. Néha mosoly. Az is döbbenetet próbál leplezni. Egyikünk sem „ma jött a falvédőről.” Lelkészként – egyet kivéve – én vagyok a legfiatalabb közöttük. Figyelem az arcokat. Látom már. Éles ellentét, feltűnő, szembeszökő különbség a tekintetekben. Kontraszt. Rémület, borzadály és – a legfontosabb – hála. Volt, aki önmagát adta, hogy mi éljünk. Milliószor, ezernyi szempontból, száz és száz módon megközelítve mondtam már el a szószékről. Mégis megdöbbentett az igazság. Mindannyiunkat.
Ez a KONTRASZT röviden. Miskolcon. Aki teheti, menjen, nézze, lássa, vigyen magával barátot, testvért, elveszettet, megtaláltat. Gyülekezetet. Hogy ugyanazt lássa másképpen. Az ellentétet élet és ÉLET között.
M.A.