Bár kicsit nehezen indult az utunk, mert a sok csomagot nem volt könnyű úgy elhelyezni az autóban, hogy még mi is beférjünk melléjük, azonban odaérvén egy igazán szívélyes fogadtatásban volt részünk. Meleg ebéddel vártak minket, majd körbevezettek az intézményben. Így megismerkedtünk a lakókkal, ami legtöbbször igazán megrázó élmény volt, hiszen a debilitás legsúlyosabb eseteivel is találkozhattunk. Ottlétünk lezárásaképp kaptunk egy csodálatos műsort, néhányan verset mondtak, énekeltek és zongoráztak. Ekkor már egyikünk sem tudta a könnyeit visszafojtani, annyira megható volt látni azt a szeretetet, alázatot és akaraterőt, amivel bemutatták nekünk műsorukat. Eltűnődtünk azon, hogy kell-e ezeket az embereket sajnálni, hiszen mind így vagyunk, ha meglátunk egy fogyatékkal élő embert, sajnáljuk. Azonban úgy gondoljuk, egyáltalán nem szorulnak rá a mi szánakozásunkra, mert ők boldogok, nekik így teljes az életük, és nehézségeik ellenére is nagyobb szeretetet táplálnak felénk, mind egy hétköznapi ember.

A mi feladatunk tehát annyi, hogy támogassuk a nehéz sorsú embereket, ha csak egy ruhadarabbal vagy egy játékkal is. Ez az adománygyűjtés is nagyon jól példázza, hogy az emberek képesek összefogni a nemes cél érdekében, és tudják biztatni, támogatni egymást, vagy azt, aki éppen rászorul.

Végezetül szóljon egy ige, amit az otthon lakóitól kaptam egy kártyán: „Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled.” (Zsolt. 103,2)

Kormos Szabina, Sáfrány Enikő,

Tózsa Laura