Böjti lelkészértekezlet Tibolddarócon

Deliné Horkay Márta nagyvisnyói lelkész Jézus böjtjéről és megkísértése történetéről tartott nagyon komoly, mindent átfogó előadást, melyről a lelkészek pozitív véleménye a következőképpen nyilvánult meg: Szeretnénk egy példányt az előadásból. Hajdú László andornaktályai missziói lelkész az Ószövetség, az Újszövetség és napjaink böjti szokásairól szólt. Vajon lelkészek és gyülekezeti tagok átérzik-e a Biblia szerinti böjt fontosságát, amely tulajdonképpen nem egy öngyötrő, kínzó foglalatosság lenne, hanem egy lelket gazdagító, a mennyei atyával kapcsolatot mélyítő, hasznos idő.

A lelkészértekezleten igehirdetési vázlatok cseréltek gazdát, segítve ezzel a lelkészeket a húsvéti ünnepi készülődésben, természetesen nem megspórolva ezzel az Úr Isten előtti tusakodást az igehirdetésért.

Ebéd után a gazdasági bizottság megvizsgálta az egyházmegye elmúlt évi zárószámadását, majd az új év gazdasági és missziói programjait egyeztette. Lelki és anyagi téren is hasznosnak bizonyult az együttlét. Örülünk, hogy a tibolddaróci református gyülekezet ismét bizonyságot tehetett vendégfogadó szeretetéről.

Papp Zsolt Endre, Sály